A világ legcsodálatosabb futballkönyve

0

A futballdrukker – mint archeotípus – sosem fog megváltozni. Mindenki a maga ideáiban hisz, a saját logikáját találja meggyőzőnek, és sok esetben tántoríthatatlan álláspontot képvisel. Ez így rendjén is van, de sokszor (mindig) érdemes meghallgatni más véleményeket, állás- és nézőpontokat is, mert ha nem is értünk egyet velük, egyes elemeit, részigazságait be tudjuk emelni a saját világképünkbe. Ehhez a művelethez számtalanszor ajánlottuk már Jonathan Wilson: Inverting the pyramid című könyvét, először talán 2011 végén, mondván hogy a könyv a futball taktikájának globális fejlődését mutatja be, némi kulturális kitekintéssel a világ első nemzetközi barátságos mérkőzésétől a 4-2-3-1-ig. A könyvet úgy kell elhelyezni, hogy letesszük a földre, és építünk köré egy bazi katedrálist. Ha ezzel kész vagyunk, akkor egy másik, ordenáré méretű, még az előzőnél is sokkal nagyobb katedrálist emelünk fölé, és akkor értékén kezeltük. 

Ezt mondtuk akkor. Azóta eltelt pár év, és Futballforradalmak címen magyarul is elérhető a világ legcsodálatosabb futballkönyve. Vagy inkább olvasószemüvege. Mert ugyan tudást is ad, de még inkább szemléletet. Képességet, hogy olvasd a játékot, hogy láss a pályán. Tanít, mesél, de nem oktat ki. Mégis azonnal megváltozik a gondolkodásod a futballról, átértékelődik benned minden, amit eddig tudtál vagy tudni véltél. Már ha kíváncsi vagy rá, mi van a cselek, a gólok, a passzok mögött, konkrétan mi és hogyan tartotta mozgásban a futballt, milyen úton jutott el a 2014-es vébéig, kik voltak a legnagyobb edzők, és miért pont azok a csapatok sikeresek, amelyek. Kiderül, miért van az, hogy bár mindenkit az angolok tanítottak focizni, senki sem focizik úgy, mint ők. Mert mindennek megvan az oka, és boldog, aki megismerheti azt.

Ti, mi, olvasók, kommentelők és szerzők sokat dolgoztunk azért, hogy nálunk is megjelenhessen ez a könyv, amit mi is fordítottunk, és amit az Akadémiai Kiadó jelentet meg Magyarországon, áldassék a neve. A vébéig ki is tudjátok olvasni, sőt olvassátok el kétszer, szerezzétek be háromszor, hogy nagyon meglegyen, mert ennél jobbat nem tehettek magatokkal. Boltokban még nincs, előrendelni már lehet, ezzel jobban is jártok. A magyar változat már az eredeti könyv átdolgozott, bővített kiadása, ami abban is különbözik az összes többitől, hogy a szerző külön előszót is írt hozzá nekünk. Ezzel egy okot ki is pipálhatunk azon a skálán, hogy mit csinált az NST, amíg nem volt. Jó olvasást mindenkinek, nem fogjátok megbánni.  Ha máris szeretnéd a magadévá tenni, kattints ide, kiszállítás június 2-tól várható.

 


Előszó a magyar kiadáshoz


A magyar és az angol futball történelme örökre összefonódott azon a ködös, novemberi délutánon a Wembley-ben, 1953-ban, amikor – ahogyan azt talán mindenki jól tudja – a visszavont középcsatárként játszó Hidegkuti Nándor vezetésével a magyarok szétzúzták azt a makacs angol illúziót, hogy még mindig az angol foci uralja a világ futballját. A meccs a mai napig vízválasztó a futballunk történetében: ez volt az a pillanat, amikor nekünk, angoloknak, végleg el kellett fogadnunk, hogy bár a játékot mi találtuk ki, mások sokkal magasabb szintre emelték.

Tulajdonképpen ez volt az a meccs, amely útjára indította ezt a könyvet is. Az életemen visszatekintve elmondható, hogy mindig is érdekelt a különböző
játékok háttere, struktúrája és belső működése, akár a való világról, számítógépes szimulációkról vagy a gombfociról legyen is szó. De a taktika összefüggő fejlődését csak akkor kezdtem valamennyire is megérteni, amikor egy cikkhez gyűjtöttem anyagot a londoni 6-3 ötvenedik évfordulóján. Ekkor vált világossá a számomra, hogy mennyire folytonos a dolog: elképzelések fejlődnek ki és terjednek el, majd térnek vissza önmagukba, és indulnak újra fejlődésnek. Formációk és taktikai elemek jelennek meg és tűnnek el, de csak azért, hogy néhány évtizeddel később, már megváltozott környezetben szülessenek újjá, más céllal, más köntösben.

Buzánszky Jenővel vagy Grosics Gyulával beszélgetve értettem meg igazán, hogy a magyarok mennyire meglepődtek az angolok meglehetősen egyszerű – vagy mondjuk ki: primitív – játékfelfogásán; a korabeli újságokat böngészve döbbentem rá, milyen sokkot váltott ki Angliában az, hogy a futballt teljesen másképpen is lehet játszani, mint ahogyan az addig szokásban volt. Egyre inkább felkeltette az érdeklődésemet az a különös és növekvő különbség, amely Közép-Európa és Nagy-Britannia alakult ki a taktika fejlődésének ütemét tekintve. Vizsgálódásaim végül e könyv 2008- as, első kiadásában öltöttek testet, újabb eredményeimet pedig a jelenlegi bővített, átdolgozott kiadás tartalmazza, amelynek magyar fordítását tartja kezében a kedves Olvasó.

Utazásaim és kutatásaim során magam is hasonló megvilágosodáson mentem keresztül, mint a 6-3-as vereséget követően az angol futball. A kudarc hatására az addig megkérdőjelezhetetlennek hitt dogmákhoz való görcsös ragaszkodás megszűnt: Don Revie játékán keresztül a Manchester City is megpróbálta másolni Hidegkuti szerepét; kinyíltak az angol szemek, és amikor a brazilok már négyvédős rendszerrel nyerték meg az 1958-as világbajnokságot, az angol edzők nyitottak voltak az újdonságra. Ez lett az Alf Ramsey-féle Ipswich sikereinek a titka, és végül ez a folyamat vezetett el Anglia 1966-os világbajnoki győzelméhez is. Cserében viszont megint megszületett az új dogma, a 4-4-2 szentsége, melynek következtében az angol futball intellektuális szendergésbe merült, és amiből csak most van felébredőben. A jelenség nem meglepő, ez a minta ismétlődik a világon mindenütt: a siker elégedetté, sőt önelégültté tesz, ami pangáshoz vezet, amíg egy sokkoló vereség el nem hozza ismét a forradalmat.

Legalábbis a legtöbb ország esetében. Sajnos Magyarország – Ausztriához és Skóciához hasonlóan – távol került a csúcstól. Biztos vagyok benne, hogy ennek sok oka van – a népesség nagysága például biztosan szerepet játszik benne –, ám Uruguay újjászületése mindenkinek reményt adhat, bár nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagy ívű kijelentéseket tegyek a dolog kapcsán.

Annyit azonban elmondhatok, őszintén bízom abban, hogy Magyarország egyszer visszatér a legjobbak közé, mert nemcsak az angol futball, de én magam is nagyon sokat köszönhetek az Aranycsapatnak.

Jonathan Wilson


comments powered by Disqus

Feedek

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző pote sacer  benito

Utoljára kommentelt posztok

Reblog