A stílusnak - vagyis annak, amilyennek látjuk egy adott csapat játékát - a legfontosabb építőeleme a játékkoncepció, a taktika, a játékrendszer és az ezekhez szükséges stílustechnika. A stílus megszabja a kiválasztási szisztémát, a játékosok képzését, és az ebből a rendszerből kikerülő válogatott játékának a képét. A stílus egyben identitást is ad egy csapatnak, országnak, és megmutatja, az adott nép hogyan gondol a futballra, milyen játékot tart célszerűnek. Ezért van az, hogy bár a világon mindenhová az angolok juttatták el a labdarúgást, stílust tekintve tulajdonképpen senki sem futballozik úgy, mint ők. A stílus tehát a játékfelfogás, a kultúra képi megjelenítődése a pályán. Hagyományosan öt alapvető futballkultúrát különböztetünk meg: az angolt, a dél-amerikait, az olaszt, az oroszt és a Duna mentit.
A cím nem azt jelenti, hogy a végső győzelemre is esélyesek csapatok bemutatása következik, sőt mindegyikük deficites valahol, de hát az embert és a futballcsapatokat is a hibáik teszik érdekessé. Szubjektív lista a kedélyborzoló csapatokról.
Néhány hete már beharangoztuk a világ legcsodálatosabb futballkönyvét, amit azzal igyekszünk megfejelni, hogy meghívtuk Magyarországra a szerzőt, Jonathan Wilsont, akit gólra törően csak a sportújságírás Zinedine Zidane-jaként tudunk bemutatni. Ennél már csak az jobb hír, hogy el is jön, így hát olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk az eseményre; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Részletek tovább után, csak serényen, sporttársak, csak serényen!
Kereső
Követők
