Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fatality! Portugal wins

0

"A következő meccsen, a portugálok ellen mindenképpen nyernünk kell. Játszottunk már velük, meg is vertük őket, igazából el sem tudom képzelni, hogy ne nyerjünk" – tette hozzá [Bobál Dávid] a Honvéd védője. 

1994-ben voltam először Angliában. Egy ordenáré méretű komppal mentünk át a csatornán, húszemeletes, minden millivanilli-csillivilli, csak csodálkoztunk. Téblábolunk jobbra-balra, egyszer csak belebotlunk a játékterembe, elég nagy volt a kontraszt az otthoni rexhez képest. 

Egy osztálytársam, amúgy jó haverom, rögtön elkezdte spannolni magát a Mortal Kombatra, hogy ő mekkora nagymenő Scorpionnal, mindjárt ízekre szedi a csávót, és már dobta is be az egyfontost, ami akkor egyébként kurva sok volt egy menetért. 

Aztán pont azt történt, ami a képen is van, de tényleg, Sub-Zero fatalityre verte, flawless victory. 

Hát nagyjából ez jutott eszembe arról, ahogy hülyére vertek minket a portugálok, meg még egy dolog, hogy tökre érdemes lett volna szólni a srácoknak a 90. percben, hogy gyerekek, álljunk meg ötnél, mert így Izrael ellen még jó lesz az iksz, és hogy de nagy kár, hogy ez nem történt meg, mert így bezabáltuk a hatodikat is, és most már nem jó az iksz Izrael ellen. 

Aztán még később azon is elgondolkodtam - bár magamtól fogalmam sem volt róla, Nitrótól tudom -, hogy lehet az, hogy Asztalos Dávid, az U19-es válogatott középhátvédje a 2012/2013-as szezonban még társgólkirály volt Novák Csanáddal 24-24 góllal a bajnok MTK-ban. 

Értem én, hogy fejlődő szervezet, meg minden, Puyol is kapusként kezdte, de hogy egy év alatt egy gólkirályból hogyan lesz középhátvéd, azt nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy azok, akik már 19 éve középhátvédek, miért nem jobbak nála, hogy szerencsétlen gólkirályt kell betenni. 

Mindegy, Izrael ellen még van lehetőség egy kis zsidózásra, nem szabad feladni.


comments powered by Disqus

Feedek

Archívum

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog