A sporik kezdetben egy fehér zászlót lobogtatva jelezték a szabálytalanságokat. A klub beszámolói alapján ezen először a Nottingham Forest változtatott, mikor 1872-ben beszerzett egy 'játékvezetői sípot'. A gyakorlat viszont csak akkor terjedt el, amikor az ACME Whistle Company megbízást kapott, hogy gyártson sípokat a Metropolitan Police rendőrei számára, és aztán ez került át a futballpályákra is. A labdarúgás szabálykönyve elég későn, csak 1936-ban rendelkezett a síppal történő játékvezetésről.
Tíz évvel később, Anglia hazai pályán fogadta Belgiumot egy barátságos meccsen, de olyan ködös, latyakos, szürke, szutyok időben, hogy a partjelzőknek a Királyi Légierőnél használatos piros-sárga forgalomirányítói zászlókat nyomták a kezébe a láthatóság kedvéért, ami aztán annyira bevált, hogy tulajdonképpen a mai napig ezt használjuk.
A partjelzőknek egyébként 1891-ig szintén joguk volt megállítani a játékot, nemcsak jelzésre használták a zászlójukat. Amikor ezt a jogukat eltörölték, a játékosoknak eltartott egy ideig, hogy megszokják, a partjelző intésénél nem kell megállni, és ekkor került be a futball terminológiájába a ‘play to the whistle not the flag’ ordítás, amivel szelíden figyelmeztették a csapattársakat, hogy nem fújt a spori.
Kereső
Követők
