Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vigyük vissza a partjezőt oda, ahonnan elhoztuk

0

Van ez a meg nem adott Sané-gól. A nemzetközi sportsajtó jelentős része egyértelműen hibásnak látja a spori döntését, bár más-más magyarázatokkal. Elolvastam ezer szabályt és azok értelmezését magyarul és angolul is, és van egy szabálymenet, ami szerintem egyértelműen leírja az esetet. Ettől még persze lehet, hogy rosszul gondolok valamit, sőt készséggel elfogadom, hogy hülye vagyok, csak akkor valaki mondja meg, hogy miért. 

1. kép

Az első kép tisztázza, mi az, hogy leshelyzet. Ha egy játékos közelebb van az ellenfél gólvonalához, mint a labda és az utolsó két védő. 

 

2. kép

A FIFA-szabálykönyv be is rajzol rá több példát is, köztük azt, ami tökéletesen adja vissza a City-Liverpool esetét, de azért be is rajzolgattam, hol a labda, az utolsó előtti védő, illetve az ezek alapján leshelyzetben tartózkodó Sané. Semmi kétség: közelebb van az ellenfél gólvonalához, mint a labda és az utolsó két védő. 

3. kép

Ha továbbmegyünk, a szabály kimondja, hogyasszondja "önmagában a leshelyzet nem büntetendő" (első piros iksz), DE – teszi hozzá felemelt mutatóujjal a második piros iksznél – a játékos nem szerezhet előnyt abból, hogy leshelyzetben tartózkodik. Vagyis már csak azt kell tisztázni, mi az, hogy előnyt szerez. 

4. kép

 Előnyt szerezni azt jelenti, hogy a játékos "megjátszik egy lepattanó, elé pattanó labdát", jöjjön az a kapufáról, a felső lécről vagy az ellenfélről.

Más helyen azt is mondja a szabály, hogy "A player in an offside position receiving the ball from an opponent who deliberately plays the ball (except from a deliberate save by any opponent) is not considered to have gained an advantage" – vagyis nem minősül előnyszerzésnek az, ha az ellenfél szándékosan játssza meg azt a labdát, ami végül a leshelyzetben lévő játékoshoz kerül

Ez alapján szerintem jogos, hogy nem adták meg Sané gólját. 

Chris Foy, egykori FIFA- meg PL-játékvezető, meg az angol Professional Game Match Officials Board tagja azt mondta a BT Sports közvetítésében, hogy a döntés rossz, meg kellett volna adni a gólt, mert 


Sane was beyond Karius after the ball fell into his path but the City winger was not in an offside position as the ball was effectively played by Milner, a Liverpool player.

Vagyis hogy Milner eredményesen, hatásosan, hatékonyan, hathatósan, ténylegesen megjátszotta a labdát. 

Hát, én nem tudom, szerintem nem, de tévedhetek, sőt lehet, hogy az egész gondolatmenet rossz, sőt Chris Foy is téved, vagy mondjuk a végkövetkeztetése igaz, de rosszul érvel, szóval olyan ez a helyzet, mint maga a futball: bármi megtörténhet!!4!

Illetve mindenképp említést érdemel Puhl Sándor egy korábbi, sokkal korábbi megszólalása a témában, amikor a lesszabályt magyarázva az Indexnek azt mondta: "Akkor beszélhetünk ellenféltől kapott labdáról, ha azt birtokolta, uralta a játékos, tehát ha lecsúszott a lábáról vagy fejjel megcsúsztatta, és úgy került a támadó ellenfélhez, az les" - ecsetelte Puhl Sándor.

De még mindig lehet, hogy anno pontatlanul jelent meg a cikk, nem is ezt mondta Puhl Sándor, vagy hogy azóta már ez nem igaz, csak akkor volt igaz. 

update: még tovább göngyölve az ügyet, azt gondolom, hogy a szabálykönyvnek ez a része az irényadó (A player in an offside position at the moment the ball is played or touched by a team-mate is only penalised on becoming involved in active play by), de szerintem a szabálykönyv egyik fele pontatlan (amely a lesállás tényét rögzíti), emiatt önellentmondásba kerül a másik felével, még ha észszerűen eldönthető is, hogy melyik írja felül a másikat, és melyiket kell alkalmazni. de ez már nem egzakt leírás akkor. 

hozzávéve, hogy ebben az esetben változatlanul nem értem, Chris Foy miért mereng azon, hogy Milner érintése szándékos vagy sem, ahelyett, hogy azt mondaná, hülyék vagytok, gyerekek, hát a beadás pillanatában, utolsó City-érintésnél nem volt les, a többi le van szarva. De nem ezt mondta, szóval feladom.

Az utolsó adalék: http://nst.reblog.hu/messi-golja-nem-volt-les
 


comments powered by Disqus

Feedek

Archívum

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog