NST

[Garcia bőrmester a szavakkal igen, a jelszavakkal nem boldogul. De azért ő mondja]

Tény az, hogy a focivébé valamilyen szinte mindenkit magával ragad. Vannak a magunkfajták, akiknek nebulókorunk óta három szökőév van és egy nem szökő. A három elszökik egy szemvillantás alatt, mert a negyedikben jön a vébé. Vannak, akik úgy ímmel-ámmal nézegetik azért a focit, és egy-egy világverseny alkalmával csatlakoznak a virrasztókhoz. A virrasztók pedig tudnak mindent, persze mindenki máshogy, de mégis mindent tudnak a fociról, az országokról és egyéb kapcsolódó dolgokról. És vannak azok is, akiknek púp a hátán, hogy a barátaik egy fesztiválon meccset akarnak nézni, ezért nem mennek el arra a koncertre, amire egyébként sem mennének. Ezt a harmadik réteget nem érdekli a vébé, nem szereti, hogy van, csak kénytelen elfogadni, mert teljesen körülötte van. Virrasztóként, elvileg kezemben a lámpással, feladatomnak érzem megvilágítani, hogy hogyan lehet rossz egy argentin-holland elődöntő. Megmagyarázni, hogy jó volt, nem lehet, mert objektíve rossz volt. Azt viszont vélni tudom, hogy az talán érdekes lehet, amit most írok, bár még nincs meg végig, de az még ráér.

Szóval, adott egy ország, Argentína, ahol 1928-ban szobrot készítettek állami megrendelésre A FOCISTA címmel, és valahogy pont úgy nézett ki, mint 50 évvel később Diego Maradona a maga valójában, koszos, fürtös utcagyerek a lábán labdával, mintha odaragadt volna.

Adott a másik, akik Argentínához mérten falatnyi területen, körülbelül 15-20 évente elkápráztatják a világot azzal, hogy kitalálják, megszervezik és megvalósítják a futball forradalmát. Michels és Cruyff, a két pátriárka teremtett holland iskolát, ami gyakorlatilag folyamatosan az elitben tartja őket, nem Belgium, nem Dánia és már nem is a Duna környéki kisebb országok, a hollandok csinálnak futballt a kisebbek közül. Tegnap a világbajnoki döntőért küzdöttek ők ketten, egy maradhat alapon, maradt is egy: Argentína, de az, hogy mit nem láttunk tegnap, bosszantó lehet a nézők számára. Szórakoztató futballt. Azt nem.

Szerintem, akárki akármit mond, mindig úgy kell összeállítani egy futballcsapatot, hogy a lehető legjobban játszani tudó emberek belekerüljenek. A két ország viszonylatában ez jelenleg úgy teljesíthető, hogy az egyik oldalon Messi és Di María, a másik oldalon pedig Robben és Sneijder ott legyenek a pályán. Olyan taktika nincsen, amivel az egyéni virtuozitást lehet pótolni, megfordítva pedig a taktika az kiismerhető, elrontható, az egyéni virtuozitás viszont segíthet mégis győzni, ha a taktika kevés vagy befuccsol. Én szerintem tegnap arra tudtunk csak várni, hogy Messi vagy Robben csinál valamit a labdával, amitől az áthalad a gólvonalon.

Mindketten abban kiemelkedők, hogy hihetetlen sebességgel és ütemérzékkel vannak megáldva, Messi pedig még az összjátékban is extraklasszis. Ez manapság elég lehet egy elődöntő eldöntéséhez. Tegnap Messinek egy passza volt, amit Palacio belefejelt a kapus kezébe. Robbennek pedig egy betörése, amit Mascherano becsúszása mentett meg a góltól. Mindkét csapat ezt várta, ezt az egyet, abból lett volna a gól. (Ellenben, aki akarja, nézze vissza De Boert, Bergkampot és Kluivertet, Ortegát, Lopezt és Batistutát a 98-as meccsen, hogy azok mit futballoztak.)

A kérdés az, hogy a többiek mit csináltak.

Di María ugye nem is játszott, Sneijder pedig pár évvel ezelőtt volt a csúcson, nem ugyanaz a játékos már, mint mondjuk négy éve, de nem is vele van a legnagyobb „baj”. A többiek egészen egyszerűen alkalmatlanok a kreatív játékra. Igen, volt a pályán kétszer kilenc mezőnyjátékos, aki megoldja hiba nélkül a feladatát, de többre nem képes. (Zárójelben jegyzem meg, mert a brazilokon már nincs több lehúzható bőr, hogy Neymart, aki egy bohóc úgy amúgy, leszámítva rájuk is kivétel nélkül igaz ez.)

Az történt mostanra valahogyan, hogy amíg régebben, sokáig többségben voltak a spílerek egy csapatban, addig mostanra, aki akar valamit kezdeni magával futballistaként annak meg kell tanulnia az alapvetően európai gondolkodású labdarúgást. Van ez azért is, mert az összes dél-amerikai gyereknek át kell jönni Európába focizni, hogy pénzt keressen. Az európaiak meg ugye eleve itt vannak. Ez szerintem tételmondat: a legtöbb labdarúgó ugyanolyan, összesen három féle színű cipőjük, jellemzően összesen három féle hajviseletük és körülbelül három féle váratlan megoldásból álló készletük van, amiből kettő két szükségtelen biciklicsel, a harmadik pedig egy váratlan, ámde rossz lövés.

Most ez így nyilván nem az átlagpolgárokéhoz viszonyított készlet, hanem a futballistákéhoz, akik mertek és tudtak is futballozni. Félreértés ne essék, erről nem ezek a játékosok tehetnek, hanem a következő dolgok. Egész karrier alatt tartó teljesítménykényszer és a pillanatnyi eredménykényszer oltárán feláldozott hosszabbtávú építkezés a klubcsapatoknál. Utóbbi azt jelenti, hogy kevés kivételtől eltekintve, minden klub átvesz valami előzőt rögtön, ami sikeres volt és azt próbálja követni, a játékosokat egy bizonyos rendszerben használni.
 

A meccsre visszatérve, ez úgy néz ki, hogy mindkét csapat feltett egy centert, mögé mellé Messit és Robbent, akik csinálnak mindent, kimennek a szélre, labdát vezetnek, lőnek, visszalépnek labdáért és gólt lőnek. Melléjük feltettek védőket, akik semmi kreatívat nem kezdenek (nem indítanak, nem lépnek be a támadásba) és pár középpályást (Biglia, Perez, Mascherano és Sneijder mellett Wijnaldum és De Jong, a hollandok esetében Strootman hiányát itt azért illik megemlíteni). A legnagyobb hiány a középpályás kreativitás. Ezt láttuk tegnap, illetve ennek a hiányát.

Nem lehet így, kell a pálya közepére legalább két olyan ember, aki Messinek és Robbennek társa tud lenni az összjátékban, különben nem lesz kapuralövés, nem lesznek látványos megoldások. (Csak a komolyság megőrzése végett, olvassuk el más nagynak számító csapatok belső középpályáit: Cabaye, Matuidi, Pogba – Veloso, Moutinho, Meireles – Paulinho, Fernandinho, Luis Gustavo, az olaszok Pirlo mellett Balotelli és Cassano kreativitásában bízva utaztak el a vébére, a spanyolok elfáradtak, a többi meg mindegy).

A kisebb dél-amerikai csapatokat azért volt jobb nézni, mert ők megtették maguknak azt a szívességet, hogy 2-3 olyan embert is a csapatba csempésztek, aki szeret a labdával játszani. Amikor ezt elengedték, akkor ugyanolyan szar meccseket játszottak, mint a többiek pl. Valdívia nem játszott Chilében Brazília ellen.

Nagyon egyszerű szerintem a dolog, és banális amit mondok, de amíg annak kell örülni, hogy Kuyt jó sokat fut balbekkben vagy David Luiz felettébb lelkes, addig ez nem futball, hanem evezés. Tudom, hogy ezt már írtam, de így van.
 

Egyszerűen eltűntek a kreatív játékosok a pályáról. 1998-ban a franciák úgy nyertek vébét, hogy Zidane mellett volt egy Djorkaeff és egy Pires. A 2002-es brazil csapatban Rivaldo, Ronaldinho, Kaká csak a középpályán, 2006-ban Totti, Del Piero, Pirlo, 2010-ben Xavi, Iniesta, Silva. És akkor a csatárokról még nem is beszéltünk. Ezekhez képest a mai mezőny silány.

A németekről most csak annyit, hogy Kroos, Özil és Schweinsteiger jelenléte klasszisokkal a mezőny fölé emeli őket, és ez nem a brazil meccsen dőlt el, hanem amikor kijöttek a világbajnoki keretek, akkor. Még akkor is jobb egy Özil, mint egy Ramires, Wijnaldum vagy Perez, ha rossz és nem csinál semmit. Azért mert azt a semmit lehet nézni, mert attól lehet valamit várni.

Kellene ide valami pozitív kicsengés, bár a téma az volt, hogy miért volt rossz az argentin-holland. A pozitívum az, hogy ez a világbajnokság is egy szintézis, aminek óhatatlanul lesz egy újabb antitézise, ami leküzdi majd ezt a mostani nyomort. Valahonnan Hollandiában, Brazíliában, Argentínában mindig kerülnek elő újabb játékosok, akiket fel lehet küldeni azzal a pályára, hogy fiam futballozzál. Most az argentinokat nem kell szívatni a játékuk miatt, ahogyan a hollandokat sem kellett volna, ha ők jutnak a döntőbe, mert az edzőik belátással voltak a tényre, hogy hogyan érhetnek el eredményt és megpróbálták azt csinálni. Ez hol szerencsével, hol a meglévő helyzetek okos kihasználásával előre vitte őket.

Lesz még egy döntő, ahol remélhetőleg a több futball győz, ha ez a német, akkor az papírforma, ha Messi eldönti és ők nyernek, akkor az se baj, mert ahhoz olyan játékra lesz szüksége, ami emlékezetes marad.

Hétfőtől megint szökik három év, addig megint azokat keresem majd, akikhez szerettem volna valaha hasonlítani. Időrendben: Socrates, Platini, Détári, Maradona, Van Basten, Zidane, Ronaldo, Pirlo, Iniesta, Forlán, ja és legújabban Ibra. Vége.