NST

Bal láb, kapáslövés, Rodriguez. És Garcia bőrmester. Az a közös bennük, hogy utóbbi hajlott kora ellenére annyira penge szellemileg, hogy felidézte az előbbieket 2002-ből, 2006-ból és (ez nem nagy kunszt) 2014-ből. Hajtás után három baszomnagy gól három nemzet három Rodriguezétől, mindhárom ballal, mindhárom kapásból. Idesüss.

Ez egy olyan világbajnokság, ahol a rengeteg meglepetés között olyanokat találunk, mint hogy a csoportkör után elindul hazafelé a két legutóbbi vébé győztese, az angol sajtó sztoikus nyugalommal fogadja csapata kiesését, az afrikaiak a harcosságuk helyett a kufárságukkal tűnnek csak ki, és Capello egymás után két tornán ég rommá aktuális csapatával. Természetes, hogy már a csoportkör tele volt olyan sorsfordító pillanatokkal, amikre feltétlenül érdemesnek tűnik egy posztot áldozni.

Jöjjön a csoportkör hét legsokkolóbb pillanata.

Nem mondanám, hogy felfedezettek ezek, hiszen egyrészt már felfedezték őket, ha egyszer itt vannak a világbajnokságon, másrészt van köztük olyan, aki már simán _household name a világ minden háztartásában. Inkább olyan játékosokból csinálunk egy szokásos hetes listát, akik a világbajnokság után iszonyatos összegért fognak gazdát cserélni.

Mondjuk gyorsan rácáfolunk erre is.

Két gyenge, egy sima és egy drámai meccsen dőltek el a C és a D csoport továbbjutói. Az olaszok játékvezetői segítséggel, de megérdemelten pottyantak ki, azonban sokkal inkább Suarez harapására és a görögök győzelmére emlékezünk majd, ha 2014. június 24-ét kell előbányásznunk emlékeink közül.

Vágod, heten, mint a gonoszok… B. Nagy Mária, és most meg ugye hét valamit kell írni, bruhaha! Nem hiszem el, ez valami hatalmas!

Bár nem vitás, hogy ez minden idők egyik (ha nem A) legjobb vébéje, azért néha a gránitkemény suttyóság is megmutatja rút pofáját Brazíliában. Tegnap éppen Ante Rebic agyára borult köd, de volt itt már taposás, agyatlan tahófault, és természetesen néhány arcpirító, már-már szándékosnak tűnő játékvezetői pofátlanság is. Jöjjenek a rossz arcok, bunkók, szemétládák és úgy általában a vébé gonoszai. (Sajnos a blogmotor nem kezel GIF-et, de a linkeket elrejtettük a posztban, rájuk kattintva megnyílnak új lapon)

Sylvester Stallonénak ugyan semmi köze a világbajnoksághoz, de ő is tutira hulla lenne, ha labda nélkül kellene középcsatárt játsznia, vagy Gerrard és Henderson készítené elő az uruguayi túszszabadítás tervét. Képekben a második kör, nagyérdemű szakértés, móka-kacagás és nagypapás cöccögés jól megfér egymás mellett.

Az első kezembe eső tárgy, amit hozzá tudok csapni a mai meccsekhez egy egész pofás Ignasevics-interjú, de amúgy az első holtpontunkkal küzdünk a vébén. A kommentfogóba be tudunk még csempészni egy élő linket Hodgson és Gerrard első sajtótájékoztatójáról, mármint a kiesés óta most szólalnak meg először. Kecsegtető lehet, hogy az úgynevezett kiscsapatok meccsei sem voltak eddig rosszak, ha viszont mégsem így lesz, akkor az eddig látottak alapján a vb legrosszabb meccse lehet az Algéria-Dél-Korea. Este jó lenne, ha Ronaldo nem tenné tönkre a térdét, mert értjük ugyan, hogy vébé, de pár évig még játszogatnia kéne máshol is. 

csin (csín, csinn, csínn) 1933: ~ (NS. I. 1: 7); 1937: „A »~« valóban nem faultot jelent. A helyes új magyar sportkifejezés. »csinn«. Hangutánzó szó, … nem új kifejezés. „Csinba menni” – ezt nem használjuk … „Csinnbe küldeni” – ez előfordul … a labdát az ellenféllel kb. egyidőben éri el, tehát összeütközik” (NS. IX. 7: 3); 1939: „Egy kis csinn” (KS. VIII. 1: 3); „néhány kiadós csínn” (XI. 21: 2); 1969: „csínbe megy” egy labdáért” (Ns. I. 9: 3); „A csehszlovák válogatott elleni mérkőzésen csinbe rúgtam” (I. 20: 2); „A fedezet hozzászokott az ütközésekhez. Mindig belemegy a ~be, mert ez a dolga. Vállalja most is az összecsapást” (VII. 21: 3). Sportnyelvtörténeti szótár (Akadémiai Kiadó, 1971).

Annak ellenére, hogy Anglia már csütörtökön elszenvedte második vereségét, kiesnie csak péntek délután sikerült, ráadásul Costa Rica nem csak az angolokat ejtette ki, hanem az olaszokat is rendesen beparáztatta, Az E-csoportban szintén tisztult a kép, hiszen Svájc elgázolása után a franciákat már csak az igen jól felkészült Matematika csapata ejtheti ki, ahogy Hondurast is csak ők segíthetik tovább. Vébé-naplónk hétvégi számában orálisan fixáljuk Luis Suarezt és megemlékezünk a tegnapi nap fontosabb eseményeiről.

* Bruhaha, mesterlövész! Érteed! Mer van az a film, tudod, meg ez olyan, mintha a csatárokra vonatkozna. Hahaha, óriási! Mesterlövéhéhéész!

A vb-gólkirályság kategóriája legfaszább titulusa. A BL-, vagy mondjuk egy bajnokság gólkirályára két év múlva senki nem emlékszik, a világbajnokság legjobb góllövője viszont böhömnagy betűkkel beírja magát a labdarúgás történetébe. Olyan figurák mellé, mint Kocsis Kocka, Just Fontaine, vagy éppen Ronaldo, aki ezt (is) egy szinttel feljebb emelte, és jelen pillanatban a vébék történetének legeredményesebb játékosa.

Itt van ugyan a vébén elsőszámú kihívója, de amikor Müllert 4-0-nál lecserélte a fikagörgető, és Podolskit küldte be a helyére, akkor egyszerre két dolog történt. Motsching kirohant a kertbe, és leharapta egy mókus fejét, Klose pedig rájött, hogy nem fogja behozni a pókharapó zsenit az összesített vb-rangsorban. De maradjunk most egy kicsit Brazíliában, és nézzük, kik harcolnak majd a gólkirályi címért. Ők heten.

Szegény angoloknak nemcsak a saját kapusaiktól kell rettegniük, de az ellenfél kirúgásainál is.

A Maracana bejárata előtt óriási szobor áll. A szobor Bellinit, az 1958-as brazil válogatott csapatkapitányát ábrázolja: megdicsőült ábrázattal áll a talapzaton és a Rimet Kupát emeli a magasba. Maga a talapzat már 1950-ben elkészült. Úgy volt, hogy Ademir alakja kerül oda. Nem került, a talapzat még nyolc évig üres maradt. Szerda este óta - ha szimbolikusan is - újra üresen áll, a bajnok megint elesett a Maracanában.

Itt volt már az ideje, hogy egy teljes játéknap a kapusokról szóljon. Volt már bírózós, csatározós, hátvédezős, visszavont deep lying registás (pirlós) nap, most végre a kapusoké volt a főszerep - bár ettől Akinfejev minden bizonnyal szívesen eltekintett volna.

A zinternet mai sztárja nem más, mint egy lejárt szerződésű, de a híresztelésekkel ellentétben nem hatujjú kapus, aki egészen elképesztő teljesítménnyel döfött bele egyet a bírózás rémétől menekülni próbáló brazilokba. Most meg az van, hogy Brazíliának alsó hangon egy hétig azt kell hallgatnia, hogy "már a horvátok ellen is csak a bíróknak köszönhette."

A stílusnak - vagyis annak, amilyennek látjuk egy adott csapat játékát - a legfontosabb építőeleme a játékkoncepció, a taktika, a játékrendszer és az ezekhez szükséges stílustechnika. A stílus megszabja a kiválasztási szisztémát, a játékosok képzését, és az ebből a rendszerből kikerülő válogatott játékának a képét. A stílus egyben identitást is ad egy csapatnak, országnak, és megmutatja, az adott nép hogyan gondol a futballra, milyen játékot tart célszerűnek. Ezért van az, hogy bár a világon mindenhová az angolok juttatták el a labdarúgást, stílust tekintve tulajdonképpen senki sem futballozik úgy, mint ők. A stílus tehát a játékfelfogás, a kultúra képi megjelenítődése a pályán. Hagyományosan öt alapvető futballkultúrát különböztetünk meg: az angolt, a dél-amerikait, az olaszt, az oroszt és a Duna mentit.

Bemutatkozott a teljes E-csoport, az egyik végső győzelemre komoly eséllyel pályázó dél-amerikai csapat, meg a magyar bajnokság összes reprezentánsa is. Meglepetés még kicsi sem született, azonban a gólvonal-technológia első értelmes munkája miatt mégis részesei lehettünk egy aprócska focitörténelemnek.Vb-naplónk az eddigi legkevesebb izgalmat hozó nap összefoglalójával és egy európai rangadót is tartogató nap beharangozójával jelentkezik.

Mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy eddig mocskosul jó ez a világbajnokság - kezdi mindenképp ezzel Garcia bőrmester, én magam csak iparosként posztolom, amit kézhez kaptam, szóval a továbbiakban az ő posztját olvassátok.

Sohasem rossz, ha éppen vébé van, de az eddigi nyolc meccs egy hosszan tartó erotikus masszázs, folyamatos boldog véggel. Az a szakasz van, amikor bemutatkoznak a csapatok, bemutatkoznak az új mezek és egyébként az újítások. Ez a legjobb része a világbajnokságoknak, ez még az eleje, messze van a vége, és mindenki tudja, hogy még körülbelül egy hónapig a legtöbb munkavállaló fejben Brazíliában van. Van ez a kamera, ami ha kell, ha nem megmutatja, hogy átjutott a labda a gólvonalon és a világ számára is ismertté vált az ősi brazil vonalfújó rendszer a szabadrúgásoknál. Szórakoztató is meg komoly is a rendezvény egyszerre, már megint csak egy dolog hiányzik, hogy valóban szurkolhassunk, de ezt meg már kezdjük megszokni. A tegnapi játéknap is parádé volt. Volt szerethető kiscsapat, volt rangadó, volt kolumbiai tánc és bölcs, öreg Drogba szakállal, hogy ne kelljen magyarázni, miért nézik az emberek tömegesen a focit. Azt hiszem, mondhat bárki bármit főleg olyanokat, hogy majd ki lesznek itt facsarva a játékosok, meg azt, hogy mára már a Bajnokok Ligája a legfontosabb és a klubok, az a dolog, amiért kitalálták, hogy legyenek focimeccsek, a világbajnokságon jön ki leginkább. Ez érdekel mindenkit a legjobban és kész.

2010-ben az akkori címvédő is megpróbálta, akkora perec lett belőle, hogy ihaj. Lippi úgy gondolta, mindenhogyan kutya a csapata, rossz formában is vannak a legjobbjai, tele van hiányposzttal a csapat, így egy dologra tud csak építeni: az összeszokottságra, a közös rutinra, a gördülékeny csapatjátékra. Aztán miután Új-Zéland és Szlovákia savba mártott tűvel tetoválta Marcello homlokára, hogy "Ez kurva rossz ötlet!", 2014-ben Del Bosque is belelépett ugyanebbe a folyóba.

A cím nem azt jelenti, hogy a végső győzelemre is esélyesek csapatok bemutatása következik, sőt mindegyikük deficites valahol, de hát az embert és a futballcsapatokat is a hibáik teszik érdekessé. Szubjektív lista a kedélyborzoló csapatokról.

85. születésnapján emlékeztünk utoljára az Aranycsapat kapusára, akit mindig a nála kisebbek ítéltek meg. Isten nyugosztaljon, Gyula bácsi, ezt a lövést te sem védhetted. 

Őszintén szólva nem nagyon szeretem a horvátokat. Az országuk szép, de az ott élő emberek miatt nem sűrűn fordulok meg arra (hasonló okból nem jártam még Párizsban sem), így a csapataikat sem nagyon kedvelem. A legritkább esetben fordul elő, hogy szurkolni tudok a horvátoknak. Annyira ritka, hogy pontosan fel tudom idézni nagyjából az összes ilyen esetet: egyszer szurkoltam a Badel Zagrebnek, amikor százharmincadszor is kikaptak a kézilabda BL-döntőben a Barcától, drukkoltam Kukocéknak, hogy verjék meg az amerikaiakat, és szerettem a 90-es vébén a jugókat. Ja, és bírom Király Andrist. Nagyjából ennyi.

Az NST-fantasy visszatért! Mutasd meg a madridistáknak, hogy jobban értesz a futballhoz! Szurkolj te is, hogy Henrik ne szarja le két forduló után! Ezzel a felvezetővel érkezett a bloggerek levlistájára a felhívás, amit most kiszélesítünk, a győztest pedig megkecsegtetjük a Nagy focitripla igaz történetével, illetve a Futballforradalmak egy példányával, vagyis a két csodás kiadvány közül választhat egy kedvére valót.

Egy kiállításról szól a cím, még pontosabban arról, hogy néhány embert hitt valamiben, amiben hinni érdemes, hogy össze tudnak hozni egy színvonalas dolgot, amivel örömet szerezhetnek másoknak és persze maguknak is. Nem múltba merengés, meg fájdalmas jajkiáltás, csak emlék egy emberről, Kozák Lajos fotóművészről, és egy korról, amikor még tudtunk focizni. Hogy miért tudtunk, és hogy ezzel hol volt a helyünk a világban, arról is szól a kiállítás, amelynek az NST is részese, tartalmi támogatója és klasszikus értelemben vett elvtársa. 

Minden mást megtudhattok ebből a cikkből, reméljük, sokan megnézitek, mi csak ajánlani tudjuk, és ajánljuk is: június 12-től két hónapon keresztül látogatható a Millenáris Parkban. 

Mostantól akkor ránkszakad a vb, és mi is visszatérhetünk oda, ahonnan indultunk. Még tán posztok is lesznek.