NST

Mindenképpen azzal kell kezdeni, hogy eddig mocskosul jó ez a világbajnokság - kezdi mindenképp ezzel Garcia bőrmester, én magam csak iparosként posztolom, amit kézhez kaptam, szóval a továbbiakban az ő posztját olvassátok.

Sohasem rossz, ha éppen vébé van, de az eddigi nyolc meccs egy hosszan tartó erotikus masszázs, folyamatos boldog véggel. Az a szakasz van, amikor bemutatkoznak a csapatok, bemutatkoznak az új mezek és egyébként az újítások. Ez a legjobb része a világbajnokságoknak, ez még az eleje, messze van a vége, és mindenki tudja, hogy még körülbelül egy hónapig a legtöbb munkavállaló fejben Brazíliában van. Van ez a kamera, ami ha kell, ha nem megmutatja, hogy átjutott a labda a gólvonalon és a világ számára is ismertté vált az ősi brazil vonalfújó rendszer a szabadrúgásoknál. Szórakoztató is meg komoly is a rendezvény egyszerre, már megint csak egy dolog hiányzik, hogy valóban szurkolhassunk, de ezt meg már kezdjük megszokni. A tegnapi játéknap is parádé volt. Volt szerethető kiscsapat, volt rangadó, volt kolumbiai tánc és bölcs, öreg Drogba szakállal, hogy ne kelljen magyarázni, miért nézik az emberek tömegesen a focit. Azt hiszem, mondhat bárki bármit főleg olyanokat, hogy majd ki lesznek itt facsarva a játékosok, meg azt, hogy mára már a Bajnokok Ligája a legfontosabb és a klubok, az a dolog, amiért kitalálták, hogy legyenek focimeccsek, a világbajnokságon jön ki leginkább. Ez érdekel mindenkit a legjobban és kész.

A C csoport olyan, hogy az abban játszó csapatok általában keveseket érdekelnek, nem nagyon hemzsegnek japán vagy kolumbiai mezes divatok városszerte, a görögökről meg nem is beszélve, akiket az elmúlt 1500 évük legnagyobb sikere miatt egyenesen utálnak is sokan. Aztán ott van még Elefántcsontpart, ami állatnévvel a nevében valami kulturálatlan, vad népséget sugall azok számára, akik nem tudják, ki az a Zokora például. Ebben a gyengének vélt csoportban is olyan tempó volt tegnap, amit öröm nézni. Sem a görögök, sem a japánok nem vallottak szégyent, egyiket sem alázták meg, mentek becsülettel és legalább időközönként jól is fociztak.

Kolumbia 3-0-s győzelme elég meggyőző, de nem volt ekkora a különbség, 1-0 után néha az volt az ember érzése, hogy emberhátrányban vannak, annyira kevesen értek fel a kontrákhoz és annyira átadták a játékot a görögöknek. Most ezen a meccsen nem számított, hogy nincsen Falcao, de minden bizonnyal ő kellene ahhoz, hogy ez a banda eggyel előrébb jusson, mint ahová így fog. Óriási előnyük a két szélsővédő, Zuniga és Armero játéka, akik gyorsak, lendületesek és védekezni is visszaérnek. Kevés csapat van, amelynek mindkét széle ilyen erős, ezért lenne jó egy notórius góltaláló, aki ott van a kósza beadások végén is.

Volt sansza a görögöknek is, de ezzel a nagyarányú vereséggel valószínűleg városnézésre ítéltetnek a csoportkör után. A Manolasz nevű embert ki kell emelni olyan szempontból, hogy ami például a spanyol belső védőkből hiányzott, a gyorsaság, az nála eléggé rendben van, a negyedik-ötödik szerelése után már Gundel is észrevette, ami dicséretes, főleg ha azt vesszük, hogy a napszemüveges Falcaót nem ismerte fel. Aki a napszemüveges Falcaót nem ismeri fel, az négyévente focit néző ember, ami nem baj, csak a jelentős részük nem közvetíthet meccset.

Az Elefánt-Japán meccs erős hendikeppel indult ezzel a hajnal hármas kezdéssel, sőt nem is a kezdéssel volt a baj, hanem, hogy maga a meccs csak utána kezdődött. Még úgy sem lett volna egyszerű megtekinteni, ha nem kell előtte egy 35. születésnapot megünnepelni, de így sajnos a söröskorsók homályába vész a történés. A Drogba iránti feltétlen tiszteletből mondom, hogy a következő meccseiket mindenképpen meg kell nézni, de ezt most sajnos nem sikerült. Mindenesetre az jó, hogy nyertek, mert így pozitív lett a napi fogadás. Japán meg pont olyan, hogy nem fog hiányozni senkinek, ha nem jut tovább.

A D csoport az egyik halál, de hogy Costa Rica legyen az egyik túlélő, azt még most is meredek számításba venni. Simán verték Uruguay-t úgy, ahogy a hollandok a spanyolokat. Nem tudnak jobban focizni, de gyorsaságban, lendületben sokkal jobbak voltak. A Joel Campbell nevű embert sokan kérdezték közben. Igen, ő az aki vert egy gólt a Manchester ellen az Olympiakosz színeiben takarásból, ballal. Most pedig alaposan körbeszaladgálta az uru védőket. Keylor Navas pedig a világ egyik legjobb reflexekkel rendelkező kapusa.
 

A Costa Rica-i csapat kísértetiesen emlékeztet a ’90-es válogatottjukra, amelyben Conejo volt a kapus, akire gondolom, a családjával együtt összesen harmincan emlékszünk, de pont ugyanilyen bravúrokra volt képes, mint Navas. Navasra érdemes figyelni, jelenleg a Levante kapusa, de nem véletlen, hogy felkerült a Barcelona harmincas kapuslistájára, akik közül igazolni akarnak.

A Medford-Campbell párhuzam is adott. Fiatal, gyors, technikás csávó, akiben van kraft is, hogy magára vegye az egész csapatot. Medford is ugyanezt tolta Skócia ellen 1990-ben, akkor tovább is jutottak. Uruguayt nem kell még leírni, ugyanúgy ahogy a spanyolokat sem, borzasztóan megnehezítették a dolgukat ezzel, hogy az olasz-angol pároson keresztül kell továbbjutniuk, de ha Suárez visszatér, egyik ellen sem esélytelenek. Tegnap a leginkább uruguayi megmozdulás az volt, amikor a végén Maxi Pereira felrúgta az égbe az ellenfelet. Hasonlóan a spanyolokhoz az uruguayiaknak is megkopott a gyorsasága az elmúlt négy évben és ezt jól használták ki az ellenfeleik.

Még az olasz-angol is jó volt tegnap. Ez a meccs lehetett volna az egyik legunalmasabb a párosítás alapján. Figyelembe véve a két fél hagyományait, azt, hogy az első meccsen csak veszíteni nem szabad, lomha, végétvárós meccsnek ígérkezett és bár hiperszuper nem lett, de mindkét csapattól láttunk olyat, ami taktikai felkészülésre és annak megvalósítására utalt. Az angolok megtették, amit tudtak, de világszínvonalú futballtudás hiányában ennyire futotta az erejükből. Az olaszok két emberre építik a csapatukat. Pirlo és Balotelli a kulcs, ők pedig annak rendje és módja szerint be is húzták a meccset az olaszoknak.

A focit kevesebbet nézők számára szeretném egyértelművé tenni, hogy az átlépés a lehető legnagyobb gólpassz. Pirlo mozdulata zseniális volt (az első kolumbiai gól előtt is hasonlót láthattunk, csak mivel az nem Pirlo, ezért kevesebben fognak rá emlékezni), akárcsak a szabadrúgása. Miatta továbbra is érdemes nézni az olaszokat. Az angolok meg maguktól sem várnak igazán sokat, de így, hogy viszonylag jól játszottak reális lehet a továbbjutásuk. Több lendület volt bennük, mint Uruguayban és talán Costa Rica ellen ők már felkészültebben várják majd a meccset, mint tegnap a dél-amerikaiak.

A mai menü: Svájc-Ecuador, Franciaország-Honduras és Bosznia-Argentína. Nyilván az utolsó tűnik a legkomolyabbnak, de Svájc most valóban titkos esélyes, jó keretük van és nagyon tapasztalt edzőjük. A franciáknak elvileg nagyon erős a védelme, az meg a megfelelő alapja egy jó vébészereplésnek. A bosnyákokra oda kell figyelni, mert van egy csomó olyan játékosuk, aki nagyon közel van a világelithez, és a küzdeni tudásukat sem kell kétségbe vonnunk. Mocskosul jó ez a világbajnokság, na.