NST

Néhány hete már beharangoztuk a világ legcsodálatosabb futballkönyvét, amit azzal igyekszünk megfejelni, hogy meghívtuk Magyarországra a szerzőt, Jonathan Wilsont, akit gólra törően csak a sportújságírás Zinedine Zidane-jaként tudunk bemutatni. Ennél már csak az jobb hír, hogy el is jön, így hát olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk az eseményre; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Részletek tovább után, csak serényen, sporttársak, csak serényen!

A Real Madrid 2014-ben végül ismét felért a csúcsra, és megszerezte 10. BEK/BL-győzelmét. Az Atlético majdnem hazaért az egész szezonban látott tökéletes védekezésével, de az utolsó meccsre felélték saját magukat. Különös tragédia mindebben, hogy ha Diego Costa, aki szinte egymaga cipelte eddig a csapatot, nem lép feleslegesen pályára a döntőben, akkor a meccs végén Simeonénak maradt volna egy frissítő/időhúzó cseréje, és talán minden másként alakul. Ehelyett egy másik csere, Marcelo és Isco pályára lépése hozott döntő fordulatot a meccsben.

Annyira szánalmasan kispolgári, hogy most mindenki az Atlétit szopkodja, mert felfedezni véli benne a legkisebb királyfit, aki már félre is libbentette a sárkány bugyiját, és ott fekszik mögötte a lemészárolt királylány. Vagy valami ilyesmi.

Pedig ha a szívünkre tesszük a kezünket, igazából mindannyian azt szeretnénk, ha Ronaldo, Bale és Casillas járja a sámánpogót a tésztaképű Platini díszpáholya előtt. A görögök Eb-győzelmének sem örült a kutya sem, a Monaco és a Leverkusen döntőjére meg nem is emlékszik már senki. Egyszerűen az van, hogy megszoktunk bizonyos arcokat a pódiumon, és ha nem Bujtor István Bud Spencer magyar hangja, már kapcsolunk is el. Kár tagadni.

Garcia bőrmester gondolatai következnek.

Igazából szombatra nem is lehet más, mint hogy Hajrá, Atlético! Ez nem az a fajta hajrá, hogy na, szegény kiscsapatnak van végre valami keresnivalója a nagyok között, mint mondjuk a Chelsea esetében történt, amikor lett pénzük és kivakaróztak a Boltonok és Fulhamek közegéből. Az Atlético Madrid a hagyományos értelemben vett nagycsapat, értsd megvolt gombfociban is, tehát mindig is létezett.

Európai mércével mérve mindig is tényező volt, csak a lehető legbalfaszabb módon sikerült eljárnia az esetek többségében. Hozzátéve, hogy a Real Madrid és a Barcelona elég terebélyes árnyékot vet a többi spanyolországi csapatra, amiből nagyon nehéz kilépni. Időszakonként van egy Valencia vagy egy Sevilla vagy Bilbao, akik odakerülnek, de nehéz. Kell hozzá valami hirtelen hozzáadott érték, ami válasz a legbefolyásosabb klubok lépéseire. Itt a válasz az, hogy látjátok arcok, kimegyünk tizenegyen és addig kergetjük a labdát és az ellenfelet, amíg nekünk lesz igazunk. Az Atléticóra nincs valódi ellenszer, mert annyival semelyik csapat sem ügyesebb náluk, hogy a fizikai erejüket és koncentrációjukat egy az egyben lenyomja.

Szóval ez a BL-szezon mindenképpen kuriózum a végét tekintve, ha a Real nyer azért mert egy évtizednyi vergődés után leesik nekik valami, ha pedig az Atlético, akkor azért mert akkor meg létezik a szakmának az az eredeti vonala, hogy a játékosokra jól kitalált taktika mindent visz. Hajrá, Atlético!

A poszt előzménye az Origón jelent meg, és a BL-döntő esélyeit taglalja, itt már csak a végkifejlet tárulkozik fel egy saját videoelemzés formájában. Nagyon röviden összefoglalva azt vizsgáltuk, mitől ilyen hatékony az Atlético Madrid védekezése, mi Simeone meccsstratégiája a Real Madrid ellen. 

1) Letámadás, hogy a Realnak fel kelljen emelni a labdát

2) A középpálya közepének folyamatos uralása

3) Az ellenfél szélső támadónak leduplázása

4) Labdaszerzés után kontra

5) Labdavesztést követően azonnal visszatámadás

Ez persze nem jelenti azt, hogy szombat este is ez lesz a taktika, de ez a BL-döntő legvalószínűbb forgatókönyve. 

A Barcelona-Atlético Madrid utóéletét egy vendégposzttal zárjuk, amit attól a Heiszler Ákostól kaptunk, aki a helyszínen drukkolta/tombolta/szomorkodta végig az összecsapást, és aki nem az Atlétcio Madrid bajnoki címe miatt utazott ki, mint az kiderül. A posztot köszönjük, Ákosé a szó.

Két isteni pillanat volt szombat este a Camp Nouban, ahol a Barcelona elvesztette, az Atletico Madrid megnyerte a spanyol bajnokságot. Az egyik, amikor Alexis Sanchez lábát elhagyta a labda, hogy aztán a nagyszerű Thibault Courtois bal keze, valamint a két kapufa találkozása közötti helyen, amely semmiképp nem volt nagyobb, mint egy futball-labda, becsapódjon; a másik, amikor a bíró lefújta a meccset, és a Barcelona közönsége senkitől - így egymástól sem - vezérelve spontán tapsban tört ki. A taps tisztelgett az Atléti kivételes teljesítménye előtt a nálánál háromszor nagyobb költségvetésű csapatok megelőzésével, és egyúttal tisztelgett mindaz előtt, ami az FC Barcelona: tisztesség, méltóság, nagyság és legelsősorban hit a saját erőben.

Az előző posztunk végén jeleztük, hogy nem egyértelmű a helyzet a Barcelona-Atlético Madrid bajnoki döntőn esett Messi-gól ügyében, emiatt kikértük Bede Ferenc, egykori nemzetközi labdarúgó-játékvezető szakmai állásfoglalását. Emlékeztetőül a videó még egyszer:

A lesekről való vitatkozás a futball egyetemes része, de általában néhány nap alatt kifulladnak a viták. A Barcelona-Atlético madrid meccs kapcsán viszont talán egy komplett bajnokságról döntött az, hogy a játékvezető nem adta meg Messi gólját. De vajon jól döntött a spori? Szabályértelmezés.

Na jó, nem, de ez volt a legjobb komment, amit Puyol visszavonulása kapcsán olvastam. A klub ma videóban búcsúzik el a vezértől, de nem ilyen hiperlassítós hatásvadászban, hanem olyan igaziban, ami jelent is valamit. Giggs, Zanetti, Puyol, alig maradt már igazi-igazi focista a futballban, ami nem feltétlenül baj, de azért kicsit szomorú. A videó viszont príma, különösen a felütés a kamaszodó Puyollal, aki majd elsüllyed, mikor szembedicsérik, és félhülye mosollyal bólogat, hogy igen-igen, én vagyok az.

Aaron Ramsey ugyan kimaradt az angolok vb-keretéből, de ezzel csak a celebek nyugodhatnak meg, a világ nagyobbik felére változatlanul komoly veszély leselkedik. Merthogy Dario Perkins, a Lombard Street Research igazgatója, a Bank of England stratégiai partnere amondó: nagyon randa dolgok történnek a labdarúgó-világbajnokságokkal párhuzamosan. Mire számítsunk? Brazíliai pókeső? Az apokalipszis lovasai? Az argentinok nyerik a vébét a Maracanában? Lássuk az előzményeket.

"A legjobb mód, hogy ne kapjunk ki tizenegyesekkel, ha el sem jutunk odáig" - közölte a minap axiómaszerűen Roy Hodgson, angol szövetségi kapitány, címzetes strucc. Merthogy Hodgson nem akarja túlspilázni a büntetők jelentőségét. A végleges keret megtalálása után ugyanis háromhetes edzőtáborba viszi a csapatát (Portugália, London, Miami), de ott nem tervezi szóba hozni a kényes kérdést. Pedig az angol válogatott története során hét büntetőpárbajából hatot elbukott, Hodgson azonban csak legfeljebb az egyenes kieséses szakaszban szentel majd figyelmet a témának.