Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jön a Futballforradalmak, gyertek ti is

0

Néhány hete már beharangoztuk a világ legcsodálatosabb futballkönyvét, amit azzal igyekszünk megfejelni, hogy meghívtuk Magyarországra a szerzőt, Jonathan Wilsont, akit gólra törően csak a sportújságírás Zinedine Zidane-jaként tudunk bemutatni. Ennél már csak az jobb hír, hogy el is jön, így hát olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk az eseményre; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Részletek tovább után, csak serényen, sporttársak, csak serényen!

A Futballforradalmak könyvbemutatója június 3-án, kedden lesz megszokott főhadiszállásunkon, a Grundon. A bemutató egy rövid könyvismertetőből és dedikálásból áll majd, nagyon hosszan nem szeretnénk húzni az időt, mert utána átadjuk a terepet Jonathan Wilsonnak, aki előadást tart a futball történelméről, taktikai fejlődéséről. Az előadás fő témája a magyar és az angol labdarúgás, illetve a 2014-es vb lesz, a végén pedig lesz lehetőség kérdezni - ennek pontos módjáról a helyszínen értesültök majd. 

Az előadás angol nyelvű, amit követő tolmácsolással fordítunk majd blokkonként magyarra. Kapunyitás: 19.00

Jonathan Wilson többek között a Guardian, az Independent, a FourFourTwo, a Sports Illustrated és a World Soccer újságírója, a Blizzard alapító-főszerkesztője. 

Behatóan ismeri a magyar labdarúgás történelmét, a témával több könyvében (pl.: Behind the Curtain: Travels in Eastern European Football) is foglalkozik, a Futballforradalmakban (Inverting the Pyramid) pedig számos fejezetben jelenik meg bővebben az egykori labdarúgó kultúránk. A Futballforradalmak 2009-ben az Év sportkönyve lett Angliában - ez a szerző első könyve, ami magyarul is megjelenik, de már előkészületben van az Outsider: A History of the Goalkeeper című munkája is.

További könyvei:

Sunderland: A Club Transformed
The Anatomy of England: A History in Ten Matches
Brian Clough: Nobody Ever Says Thank You

A könyv megjelenéséért, és Jonathan Wilson magyarországi látogatásáért is nagyon sokat dolgoztunk, büszkék vagyunk rá, hogy veletek együtt sikerült idáig eljutni. Az útból már csak annyi van hátra, hogy kedden találkozzunk a Grundon, és legurítsunk egy krigli sört mindenki egészségére, halleluja. 

Ha jöttök - és már miért ne jönnétek -, azt itt tudjátok nekünk jelezni, köszönjük szépen. 


comments powered by Disqus

Feedek

Archívum

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog