Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Hajrá, Atlético Madrid!

0

Garcia bőrmester gondolatai következnek. 

Igazából szombatra nem is lehet más, mint hogy Hajrá, Atlético! Ez nem az a fajta hajrá, hogy na, szegény kiscsapatnak van végre valami keresnivalója a nagyok között, mint mondjuk a Chelsea esetében történt, amikor lett pénzük és kivakaróztak a Boltonok és Fulhamek közegéből. Az Atlético Madrid a hagyományos értelemben vett nagycsapat, értsd megvolt gombfociban is, tehát mindig is létezett.

Európai mércével mérve mindig is tényező volt, csak a lehető legbalfaszabb módon sikerült eljárnia az esetek többségében. Hozzátéve, hogy a Real Madrid és a Barcelona elég terebélyes árnyékot vet a többi spanyolországi csapatra, amiből nagyon nehéz kilépni. Időszakonként van egy Valencia vagy egy Sevilla vagy Bilbao, akik odakerülnek, de nehéz. Kell hozzá valami hirtelen hozzáadott érték, ami válasz a legbefolyásosabb klubok lépéseire. Itt a válasz az, hogy látjátok arcok, kimegyünk tizenegyen és addig kergetjük a labdát és az ellenfelet, amíg nekünk lesz igazunk. Az Atléticóra nincs valódi ellenszer, mert annyival semelyik csapat sem ügyesebb náluk, hogy a fizikai erejüket és koncentrációjukat egy az egyben lenyomja.

Szóval ez a BL-szezon mindenképpen kuriózum a végét tekintve, ha a Real nyer azért mert egy évtizednyi vergődés után leesik nekik valami, ha pedig az Atlético, akkor azért mert akkor meg létezik a szakmának az az eredeti vonala, hogy a játékosokra jól kitalált taktika mindent visz. Hajrá, Atlético!

Az Atléticóban az a legjobb, hogy nincs mindig. Az elmúlt pár évet megelőzően utoljára akkor volt, amikor Pantics, Bejbl és Esnaijder tolták csíkosban. És persze Diego Simeone. Nála klasszikusabb argentin fizimiskája csak az asszisztensének Germán Burgosnak van. Ezekben az emberekben van valami tűz, amitől az Atlético megnyerte a bajnokságot és megnyeri a BL-t is, mindezt úgy, hogy a világ akkori legjobb formájában lévő csatárát mindenképpen rabszolgasorba kellett bocsátaniuk a szezon előtt. Ez nem is ilyen két rossz közötti választás, hogy kinek szurkolunk holnap. Az Atlético csinált valamit, amihez a legmodernebb futballban, amikor mindenki milliárdokat ér, ha rúg két gólt 18 évesen, vagy belga, vagy olyan a frizurája, mint valaki másnak: konkrétan a pályán bőven túlszárnyalta az elvárásokat. Ez a legfőbb erényük, a túlszárnyalás. Európa 20. számú csapatából egy szezon alatt és lehet, hogy csak erre a szezonra, de az első számúvá váltak. Lehet persze berzenkedni, hogy nem így van meg soha a nyomába sem érhet az olyanoknak, mint a MU, a Juventus vagy a Barcelona, de ez most hiteltelen. A valóságtól teljesen elrugaszkodott futballbizniszben van annak valami erősen szurkolható romantikája, hogy egy csapat 20 évente tud a felszínre kerülni, akkor viszont elgondolkoznak rajta a többiek, hogy ez miért is történik.

A válasz pedig ott álldogál feketében, szigorú arccal, néha kivillanó kereszttel a partvonal mellett. Csinált egy olyan csapatot, amire nem lehet azt mondani, hogy bárki másnak köze lenne hozzá. Fogott egy halom olyan játékost, akik eredetileg nem is karcolták a világklasszis szintet, és csinált belőlük egy olyan csapatot, ami hatékonyabb, mint a két másik spanyol, ami azért elég erős dolog. Az ilyenek, mint Juanfran, Filipe Luis, Godín, Miranda meg sem fordultak a fejében az olyan menedzsereknek, akik az úgynevezett óriásoknak keresnek játékosokat. A védelemből egyedül Courtois számított „névnek” a szezont megelőzően. Az mondjuk jogos, mert ő meg lassacskán a világ legjobb kapusa lesz, főleg ha a nemrég megtalált, igazi belgák élén elér valamit a vébén. A védelem egyenként is és összesen is nagyon masszív, mindenki tudja, amit kell neki, nem sérültködnek, nem nyavalyognak, mennek előre is, ha kell.

A kulcs azonban, mint mindig, a középpálya. Gabi, Koke, Raúl Garcia, Tiago, Mario Suárez, Arda Turan, csereként Diego, Sosa, Cristian Rodriguez ezek levitézlett vagy levitézlőben lévő emberek voltak, az egy szem Kokét kivéve, akit meg most már a Barcánál várnak Xavi pótlására. Ezeket nem ismerik a kocameccsnézők, nem is fogják soha. Ezeken az embereken az látszik, hogy mit jelent az, ha egy elképzelésekkel rendelkező edző irányítja őket. Rettenet, hogy mit gürcölnek és amellett folyamatosan kiderül, hogy futballozni is nagyon tudnak. Azokban az esetekben, amikor védekezni kell, mert ez az alap, védekeznek, amikor meg nyomást kell helyezni az ellenfélre, azt csinálják.

Támadásban ott van az elmúlt évek egyik legelviselhetetlenebb ellenfele, Diego Costa, akinek az a tudása, hogy beviszi a kapuig a labdát mindenféle flikk-flakk meg köröző lábrázás nélkül, illetve, hogy olyan jelenléttel rendelkezik a tizenhatoson belül, amire kellenek legalább ketten egy védelemben. Villa egész szezonban nem lendült igazán formába, de ő meg mégiscsak Villa, nem lehet otthagyni.

Van az egésznek valami olyan érzete, hogy ebből nem lehet vereség, ezeket nem lehet megverni, nincs az, hogy ha egyszerre kiesik Costa és Turan az első tizenöt percben, akkor majd elvesztik e fejüket, a hitüket vagy bármit, ezek mennek tovább, mint a gépek. Simeone egy kicsit csóválja a fejét aztán mivel nincs más megoldás, hajtja előre a többieket. És nyernek, gyakorlatilag folyamatosan nyernek. Jöhet bárki, Milan, Barcelona, Chelsea, mindegy. Különböző stílusú, karakterű ellenfelek, és egyik sem nagyon tud mit csinálni, sehogyan sem tudnak föléjük kerekedni. Ez pedig azt mutatja, hogy Európa jelenleg arra a gondolkodásra, arra a stílusra keresi a választ, amit az Atlético visz. Nem találják.

Taktikailag ez tök egyszerű, nem kell túlmagyarázni. Azonos képességű játékosok, akik az adott poszton tudják, mit kell csinálni és meg is csinálják. Mindenki támad és védekezik is. A hátsó négyes szinte minden támadásban aktív, a két szélső állandóan megy fel, a középsők pedig ha arra alkalom nyílik. A középpálya szintén, védekezéshez visszatámadnak és a labdával pedig keresik a széleket vagy az elől lévőket, középen pedig vannak annyira szervezettek, hogy ott is bőven tudják tartani a labdát. Nincs olyan, aki nagyon el tudná rontani a játékot.

Ez a gyerekes lelkeknek való, hófehér Real Madrid-szurkolás elég snassz, nem amiatt, hogy mennyi pénz van és milyen múlt, hanem amiatt, mert az egy annyira egyszerű választás. A Real Madridot minden hülye meg tudja szeretni, mert róluk szólnak a hírek. Aztán csak bámulnak, hogy jé megint nem nyertünk, hol egy Lyon, hol egy Dortmund jön, aztán szállhatnak fel hazafelé a hófehér szopórollerre. Ancelotti kitalált valamit az biztos, nagyon jól jött neki, hogy Khedira nem rontja a levegőt a pályán, megtalálta Di María helyét, Benzemát és Modricsot pedig erősen felhozta. A baj csak annyi, hogy ez mind nem számít, el lesz pusztítva a játékuk mert azt azért még ez a Real sem szereti, ha folyamatosan harcolni kell az „életükért”.

Adott egy sikeréhes csapat, ami végigtolta úgy a szezont, hogy minden hozzáértő bemondta egy vereség után, hogy na itt most vége van, kipukkadt a lufi, igazán erős keret nélkül nem lehet tartani a lépést a Reallal és a Barcával, és az összes hasonló lózungot, amit azok mondanak, akik soha sem csináltak végig semmit. A Barcánál korszakot kell váltani, a Real pedig még reménykedik. Egészen ma estig, amikor jól megnézhetik amint Gabí átveszi a trófeát. Gabí, értitek ilyen névvel be sem lehetne kerülni a Real öltözőjébe. Milyen termékre lehet ezt ráírni, hogy lesz ebből márkanév vagy milyen neonszínű súlytalan cipőt lehet vele eladni? Semmilyet. Ezzel a névvel csak szépen oda lehet lépni Platini elé és elvenni tőle a vasat.


comments powered by Disqus

Feedek

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog