NST

Annyira szánalmasan kispolgári, hogy most mindenki az Atlétit szopkodja, mert felfedezni véli benne a legkisebb királyfit, aki már félre is libbentette a sárkány bugyiját, és ott fekszik mögötte a lemészárolt királylány. Vagy valami ilyesmi.

Pedig ha a szívünkre tesszük a kezünket, igazából mindannyian azt szeretnénk, ha Ronaldo, Bale és Casillas járja a sámánpogót a tésztaképű Platini díszpáholya előtt. A görögök Eb-győzelmének sem örült a kutya sem, a Monaco és a Leverkusen döntőjére meg nem is emlékszik már senki. Egyszerűen az van, hogy megszoktunk bizonyos arcokat a pódiumon, és ha nem Bujtor István Bud Spencer magyar hangja, már kapcsolunk is el. Kár tagadni.

Nem volt csúnya, ahogy az Atléti elintézte a Barcát, adjuk meg. Ráadásul kétszer is. De ez egy kivérzett, korábbi önmagához képest fogalmatlan, rossz formában levő Barcelona volt. A törzsi viszálykodások évszázadok alatt kialakult rendszere márpedig azt mondja, a következő törzsfőnök az lesz, aki az előzőt leveri. Az Atléti lenyomta a varázslót, de a törzsfőnök a Real Madrid  kezei között múlt ki – ráadásul nem is nagy izgalmak közepette. A Real fogta az ősszel még utolérhetetlennek tűnő, zseniálisan precíz, tökéletes gépezetként hasító Bayern Münchent, és lepofozta, mint egy taknyos hülyegyereket. Nem legyőzte, megverte. Nem kiejtette, hanem beledöngölte saját stadionja gyepébe, aztán megette a máját nagy szemű lóbabbal.

A Real Madrid megnyeri a Bajnokok Ligáját. Megnyeri, mert Ancelotti jobb edző Simeonénál. Megnyeri, mert gyakorlatilag minden poszton erősebb nála. És megnyeri, mert 10-ből 9-szer megveri az Atléticót, és idén már megvoltak azok a pillanatok, amikor elhittük, hogy a fák mégis az égig nőnek. Nem nőnek. Ronaldo kezében már ott pöfög a láncszfűrész.

Aztán ott van ez a malacképű olasz briganti a Real kispadján, aki Simeonéval ellentétben nem a nyakában hordja a fukszokat. Igaz, akkora nyaka még Akebonónak sincs, hogy Ancelotti aranytermése elférjen a nyakában, a pótos IFA-t pedig bajos lenne mindenhova beparkolnia. Négy országban nyert mindenféle aranyakat, a Milannal konkrétan mindent, amit csak lehetett (kivéve az elátkozott Olasz Kupát). A négy bajnokságban összesen 14 nemzeti és nemzetközi sorozat élén végzett 2000 óta, azaz az elmúlt bő másfél évtizedben a futballvilág ismert aranykészletének jelentős része megfordult a fogai között. Csókoltat mindenkit.

Ancelotti első éve a Realnál még akkor is zajos siker, ha a bajnokság végét jól el is kúrták. A Spanyol Kupának úgy van igazán értéke, hogy egyrészt a Barca ellen szerezték meg, másrészt a klubot érő, kispolgárian képmutató támadások tárgya, az egycsilliós Bale döntötte el a meccset (körbeautózza!). Carletto már Párizsban is megmutatta, ha jó anyag áll rendelkezésére, nem kell neki 12 év, mint a nagypofájú portugálnak, hogy jó csapatot csináljon. A PSG-vel csak idegenben lőtt góllal esett ki a (tavalyi) Barcelona ellen, és közben alaposan elkente a komplett Ligue 1 száját. A Chelsea-vel első évében bajnokságot és FA-kupát nyert, és beállított egy csomó rekordot. A Real Madriddal meg megnyeri a Bajnokok Ligáját.

Az Atléticónak vannak értékei, és van olyan játékelem, amiben erősebb a Real Madridnál. De ezeket Carletto pontosan tudja, és nem véletlenül van jobban kidekorálva, mint az észak-koreai védelmi miniszter. A fejében már hetekkel ezelőtt összeállt a válaszlépések lehetséges sora, köztük legalább 4-5 olyan variánssal, amire Simeonénak nem lesz válasza. Ezért jó az, ha egy edző akkora keretből dolgozik, mint amekkora és amilyen minőségű a Real Madridnak van. A másik oldalon egy Osasuna-legenda (muhaha), két Juve-reject, egy Barcától elüldözött egykori csatár, meg néhány másodvonalbeli futógép. Feldől a mérleg.

A Real Madrid valószínűleg a kortárs labdarúgás legtöbb sokoldalú játékossal rendelkező csapata. Vagyis itt a legmagasabb azoknak a képességeknek a koncentrációja, amikkel napjaink labdarúgásában győzni lehet. A védelem előtt játszó hat játékos mindegyike remekül lő távolról, sokat és jól passzol, veszélyes a kapura, kifejezetten gyors és a védekezésből is kiveszi a részét. Egy-egy kivétel van csupán: Xabi Alonso nem gyors, de ez mindegy, mert úgysem játszik, Ronaldo meg nem veszi ki a részét a védekezésből. Utóbbi egyébként a világ legjobb játékosa. Igen, ő az, és ehhez idén szemernyi kétség sem fér – és persze nem azért, mert az UEFA bohócdíját is ő kapta idén. Ronaldo BL-gólkirály, és ha másért nem, egyszerűen miatta kell megnyernie a BL-t a csapatnak. Gyakorlatilag tökéletes játékossá érett, és ez a BL-cím idén egyszerűen jár neki.

A Real Madrid a legutóbbi döntőit mind esélytelenebbnek vélt ellenfelekkel szemben nyerte meg. Sem a Valencia, sem a Leverkusen nem úgy ment be a döntőbe, hogy bárki várta volna tőlük. Ez most is így van, és ha hiszünk a sorsszerűségben, akkor egy dolgot már most biztosra vehetünk: valaki lőni fog egy emlékezetes gólt. Makka és Zidane utódjaként Ronaldo a legkézenfekvőbb választás, de pont azért fogja a Real nyerni a döntőt, mert lehetetlen megmondani, kitől jön majd a csoda. Szegény Atléti imádkozhat azért, hogy egyszerre csak egy valakitől jöjjön, mert ha az utóbbi heteket pihenéssel töltő csapat formaidőzítése jól sikerült, kő kövön nem marad Lisszabonban. Most kéne elsütni valami Torrentés poént, de szerintem az a film egyáltalán nem vicces.

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megjósoljuk, milyen lesz a meccs. Az Atléti visszazár, próbálja elszívni a levegőt a Real támadói elől, rengeteg ütközéssel, faulttal lassítja majd a játékot, és ha lehetősége lesz, megpróbál kontrázni. Pontosan ezért a Real Madrid gyorsan bepofoz egyet, aztán felüti a Bayern München feliratú mappát, és biztos védekezésből kiindulva rommá kontrázza az ellenfelét.

Mi szóltunk.