NST

Őszintén szólva nem nagyon szeretem a horvátokat. Az országuk szép, de az ott élő emberek miatt nem sűrűn fordulok meg arra (hasonló okból nem jártam még Párizsban sem), így a csapataikat sem nagyon kedvelem. A legritkább esetben fordul elő, hogy szurkolni tudok a horvátoknak. Annyira ritka, hogy pontosan fel tudom idézni nagyjából az összes ilyen esetet: egyszer szurkoltam a Badel Zagrebnek, amikor százharmincadszor is kikaptak a kézilabda BL-döntőben a Barcától, drukkoltam Kukocéknak, hogy verjék meg az amerikaiakat, és szerettem a 90-es vébén a jugókat. Ja, és bírom Király Andrist. Nagyjából ennyi.

Azt tudjuk, hogy nem lehet egy meccset semlegesként nézni. Valakinek mindig drukkol az ember. Akkor is, ha semlegesként ült le a meccs elé. Ilyenkor van az, hogy magunkba szippantunk 10-15 perc meccshangulatot, megnézzük, csinál-e valaki valami szimpatikusat/antipatikusat, majd hátradőlünk, és hagyjuk, hogy teljesen önkéntelenül elkezdjünk szorítani valamelyik csapat sikeréért.

Számomra a vb-nyitómeccs pont így zajlott. Azt gondoltam, ha a horvátok beállnak bekkelni, akkor dögöljenek meg, ha viszont igazi teszt elé állítják a brazilokat, akkor nekik fogok drukkolni. Már a kezdőjük láttán lehetett sejteni, hogy itt nem lesz bekkelés: a gyakran 4-5-1-re emlékeztető 4-2-3-1 közepén nem volt igazi verőember, a Modric-Kovacic-Rakitic sor bevetése inkább azt vetítette előre, hogy nem kibaszkodni, hanem kihozni akarják majd a labdákat.

Így is lett. Az első félidőben a horvátok tökéletesen szűrték a brazilok támadásait, Pletikosának nem sok dolga volt, sőt, már a középpályán is nehezen vitte át a labdát a roppant ideges házigazda. Hiába alkotják óriási játékosok a brazil keretet, a meccs első 10-15 percében potyogott a tarhonya rendesen: sok könnyű passz volt látványosan pontatlan, furcsa helyeken veszítettek labdákat, alig nyertek párharcokat és nagyjából minden mozdulatukon érződött, hogy rohadt idegesek. Amikor pedig végre megnyugodtak, és vezettek néhány pofás akciót, egyúttal felfedték sebezhetőségüket a jobbhátvéd posztján.

Sajnos lemaradtunk a brazilok taktikai értekezletéről, úgyhogy nehéz megmondani, Dani Alves vagy Paulinho hibája volt-e, de a horvátok Olic révén remekül használták ki az itt megnyíló területeket. Alves szakadatlanul ment előre, a Nyak Nélküli Szélső pedig jött vele becsülettel, hogy aztán a horvát labdaszerzés után virgoncul teperjen be az üres területre. Hogy Alvesnek kellett volna visszajönni, vagy Paulinho nem zárt vissza a helyére, azt nem tudjuk, de tény, hogy a horvátok gólja előtt Thiago Silva volt kénytelen kikeresztezni középről. Mivel ezen kívül is volt néhány akció ezen az oldalon, sőt, a Pericic-Srna kettős is betámadta néha Marcelo helyét, Horvátország erősen meccsben volt. Ha pedig Jelavic helyén egy jó formában játszó Mandzukic van, lehetett volna még sokkolóbb az első félidő.

A brazil fordítás – ami a fentiek ellenére azért távolról sem volt érdemtelen – két kulcsfigurája Oscar és Neymar volt. Nekem őszintén szólva előbbi még jobban is tetszett, pont úgy játszott, mint egy olyan játékos, aki miatt egy Juan Mata létszámfelettivé válik. Neymar teljesítménye ugyanakkor nem csak azért becsülendő, mert szinte egymaga nyerte meg a nyitómeccset Brazíliának, hanem azért is, mert ezt várták tőle. Ez a várakozás egy átlagos 22 éves játékost úgy maga alá temetne, hogy ki sem látszana alóla, de Neymar miatt rövid pályafutása alatt bezáratták a klubjuk nőifoci szakosztályát (hogy állni tudják a fizuját), és lemondott a Barcelona elnöke, úgyhogy nem ismeretlen érzés, amikor _fontosnak tartják a teljesítményét. Ettől még persze óriási teher, hogy bár tavaly Amerikában még nem kapott volna egy sört egy kocsmában, már ennyi idősen ott van a kezében a lehetőség, hogy legendává váljon Brazíliában. Ez azért ebben az országban egészen mást jelent, mint nálunk Ulveczky Zolinak lenni.

Neymar elindult ezen az úton, és látszik, hogy a jelentős akadályokig menni fog a dolog. A harcias, jól összerakott horvátok tökéletes ellenfél voltak a felpörgéshez, ráadásul úgy tűnik, ez a horvát csapat elég jó a továbbjutáshoz is, így a győzelem miatt már a csoport megnyerése is jóval közelebb került. Most kellene persze szót ejteni a kamubüntetőről, de nincs kedvem. Remélem, már mindneki kitombolta magát annyira, hogy nem erről fognak szólni a kommentek.

A horvátok számára annyi a tapasztalat, hogy _ne játssz nyitómeccset a brazilokkal. A braziloknak meg annyi, hogy hiába van egy csomó passzgyárad középen, a jó center akkor is kell. Ez a Fredzsi meg rohadtul nem az. 

Ma má’ máma van máma?

Miután a kameruni játékosok vb-prémiumát megdobták fejenként 10 ezer dodóval, már lobog a harci szellem a Szelídíthetetlen Kufárokban, ráadásul az A csoport második meccsén nagyjából kijelenthető, hogy a Mexikó-Kamerun meccs vesztese lemondhatja a középdöntőre foglalt szállását (már ha mert nagyot álmodni). Halvány elképzelésem sincs egyik csapat játékerejéről sem, így nem kívánok esélyt latolgatni, de a csapatok két legnevesebb egykori Barca-játékosa (Eto’o és Marquez) együtt legalább 70 évesek. Mondom, legalább.

A B csoportban az a kérdés, hogy a chileiek vannak-e annyira jók, hogy kicsapják a formálódó, elég rutintalan védelemmel érkező hollandokat. Chile általában kellemes meglepetés, Vidal személyében világklasszisuk is van, szerintem Ausztráliát megdöntik simán, aztán megpróbálnak bravúrkodni egyet a spanyolokkal szemben, hogy aztán a végén a hollandok ellen eldöntsék a továbbjutás kérdését.

Ugyanez holland szempontból úgy néz ki, hogy ma este pontot szereznek a spanyoloktól, aztán lenyomják az ausztrálokat, és Chile ellen már egy iksz is elég a továbbjutásukhoz. Minden más szempontból pedig úgy, hogy Spanyolország átgyalogol a csoporton, és bebizonyítja, hogy igenis meg lehet csinálni a dupla-duplát.

Szerintem is meg lehet. A Casillas – Juanfran, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba hátsó sornál senkinek nincs jobb védelme a vébén. Itt a legbővebb a választék zseniális belső középpályásokból, de ha éppen gyors szélső kell, az is akad. Egyedül centerposzton tűnnek vékonynak (Llorentével más lenne a helyzet), és kérdés lehetne, hogy Javi Martinez mellé érdemes-e még betenni Xabi Alonsót, de nem lesz kérdés, mert Del Bosque akkor is betenné, ha csak egy lába lenne. Mármint Xabinak. Del Bosque lábainak száma irreleváns a kérdésben.

Számomra – bár rendben volt a horvát-brazil –  a ma esti az igazi nyitómeccs. Két európai nagycsapat, a legutóbbi vébédöntő visszavágója, miegymás. Vereséggel kezdeni mindig rossz, főleg úgy, hogy Chile is bőven beleszólhat a csoport alakulásába, ezért mindenki a győzelemre fog játszani. Örüljünk, hogy az első körben van a meccs, nem az utolsóban.

Vegyünk most egy mély levegőt, és adózzunk egy perc néma csenddel annak az érzésnek, ami négyévente jön csak el. Világbajnokság van, ez az időszak legitimálja azt a hisztérikus futballimádatot, amiért máskor ferdén néznek rád. Most minden a fociról szól. Örüljünk neki, hogy így van. Jó mulatást, sporttársak. 

Ja, még annyit, hogy