Annak ellenére, hogy Anglia már csütörtökön elszenvedte második vereségét, kiesnie csak péntek délután sikerült, ráadásul Costa Rica nem csak az angolokat ejtette ki, hanem az olaszokat is rendesen beparáztatta, Az E-csoportban szintén tisztult a kép, hiszen Svájc elgázolása után a franciákat már csak az igen jól felkészült Matematika csapata ejtheti ki, ahogy Hondurast is csak ők segíthetik tovább. Vébé-naplónk hétvégi számában orálisan fixáljuk Luis Suarezt és megemlékezünk a tegnapi nap fontosabb eseményeiről.
A nap hülyéi egyértelműen az angolok voltak azzal, hogy elkezdtek bízni az olaszok két győzelmében, pedig tudhatták volna, hogy előbb lesz Balotelli olasz kulturális miniszter, minthogy Olaszország százszázalékos teljesítménnyel nyerjen csoportot nagy világversenyen (a hazai vébéjükön megcsinálták ezt, de ugye mindenki érzi, hogy az más). Ettől függetlenül mi is meglepődtünk a digók hígfos játéka láttán, mert úgy terveztük, hogy majd Uruguay-nak fekszenek le egy félszemmel a másik meccset nézzük, mindenkinek jó döntetlennel.
Nehéz eldönteni, hogy lenézték-e közép-amerikaiakat vagy csak az ikszért jöttek vagy tényleg csak ennyire futja tőlük. A támadásépítésük olyan volt, mintha beakadt volna a lemez: hátul kis passzolgatás, De Rossi visszajön labdáért, odapasszolja Pirlónak a középkörbe, aki állítgatás nélkül felpörgeti a védők mögé Balotellinek. Na, ebből másfél sikerült jól, tizenegyszer lesre futottak, a többi meg pontatlan lett. Abban biztosak vagyunk, hogy Galaschek Peti jobb százalékkal dolgozott a középkörben a 90-es évek közepén. A végén kicsit elkezdtünk szorítani a második gólnak is, mert a faszipántosnak ígérkező uru-olasz meccs úgy lenne igazán pikáns, ha az olaszoknak nem jó az iksz, de azért így sem panaszkodunk.
Ezen a ponton be kell vallanom, hogy úgy álltam neki ennek a vébének, hogy az olaszoknak meg az angoloknak szorítok leginkább (picit a belgáknak, és természetes a kicsiknek), aztán azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok Luis Suarez ellen szurkolni. Az ivanovicsos eset óta rengetegen anyázzák, de onnantól kezdve még inkább figyelem, különösen a pályán kívüli viselkedését. Kezdjük a ténnyel: a pályán zseni, nem kérdés. Rajta kívül alig van játékos, aki képes lenne egymaga meccseket eldönteni, még akár társak nélkül is. Kisebb helyen megfordul, mint egy Smart, ráadásul mindkét irányba, mindkét lábbal - és fejjel is - kiemelkedően gólérzékeny. És most jön az, ami miatt magasan CR fölé helyezem: nem öncélú, lát a pályán és legalább olyan jól passzol, mint amilyen hatékonysággal értékesíti a helyzeteit. És most jön, ami miatt Messi fölé helyezem: van benne élet, látni rajta, hogy élvezi a játékot. Nem egy gép, tud sírni ha fáj, remegni ha...
Nekem leginkább az ember hiányzik a mai hiperprofi labdarúgásból és tud felbosszantani mérhetetlenül az az attitűd, amit például CR a BL-döntőn nyomott. Vagyis hiába szurkoltam az angol egyenlítő gólnak az utolsó percekben, egyszerűen nem tudtam nem libabőröző háttal nézni azokat a jeleneteket, amiket Suarez a lecserélése után rittyentett oda nekünk a vászonra. Az arcán megjelenő gyermeki boldog mosoly, a csapattársakkal és a stábtagokkal való őszinte parolázás ismét visszahozta a hitemet, hogy még 2014-ben is tud erről szólni ez a játék. Lehet, hogy harapott, lehet, hogy néha diving-machine, de ez biztosan nem azért van, mert egy türhő nagy büdös paraszt, hanem mert egy rosszcsont gyerek, akin látszik, hogy nevelhető, de az is, hogy a játékosságát soha az életben nem fogja elveszíteni. És most már különösen bánom, h a portugál-svédből előbbiek jutottak ki, mert valószínűleg Ibrának is kellett volna szentelnem pár bekezdést.
Na, mielőtt elcsöppennénk, gyorsan hülyebírózzunk kicsit. Ott van rögtön a chilei Osses, aki mindent elkövetett, hogy meccsbe tartsa az olaszokat. Chiellini úgy ütötte el Campbellt a tizenhatos belül, hogy legszívesebben ő rakta volna le a tizenegyes pontra a labdát, azonban a sípszó elmaradt. Van egy érzésünk, hogy a következő támadásnál is a folyamatos játékra szavazott volna, ha nincs az a fránya videóbíró.
A franciák meccsét fújó Kuipers azonban úgy gondolta, tud még ennél nagyobb suttyó is lenni, és képes volt akkor lefújni a meccset, amikor épp lendült Benzema lába. Szerencsétlen Karemnek is a második gratulálni érkező csapattárstól kellett megtudnia, hogy tűpontos kapáslövése csak a család statisztikai mutatóiban fog megjelenni. Oké bammeg, hogy letelt a hosszabbításra szánt idő, de akkor már vagy az oldalpassznál fújja le, vagy szépen engedje tovább. A Real támadója egyébként- kihagyott büntetője ellenére - a meccs embere volt: gólt lőtt, pazarul szolgálta ki társait és ha megadják az utolsó lövését, akkor egyedül vezetné a góllövőlistát.
Brutális adat, hogy a franciák tizenhatszor találták el a kaput, így még hízelgőbb a svájciak számára a csak háromgólos vereség. A helvétek nyolc éve kapott gól nélkül pottyantak ki a nyolcaddöntőben, most teljesen más taktikát választottak: inkább kapnak féltucatot, de lehetőség szerint továbbmennek. Ehhez nem kell más, mint megverni Hondurast nagyon, és szurkolni a franciáknak, hogy az Enner Valencia által repített Equadort megfékezzék. Az különben szimpatikus volt, hogy 0-5-nél sem zuhantak össze, így megkaptuk a vébé harmadik legszebb gólját a jól csengő nevű Granit Xhakától.
Ha már nevek, akkor kiemelkedik a mezőnyből a honduras-i Oscar Boniek Garcia, akiről nyilván minden focibolondnak a lengyelek legendája jut eszébe. Egy gyors guglizás után ki is derült, hogy biza a Juve és a Róma támadóközéppályásáról kapta a középső nevét. Hát, mint két tojás:
Ma egy Argentína-Iránnal kezdünk, ami várhatóan Messit is a góllövőlista élmezőnyébe repíti. Utána megint testvérharc következik Boatengéknél, végül pedig a bosnyákok és Nigéria dönt arról, hogy kikkel kell még számolnunk a kiesés szakaszban.
Tippjeink:
Argentína - Irán 5-0
Németország - Ghána 3-1
Bosznia - Nigéria 1-0
Kereső
Követők
