Gyerekkoromban egy préselt bútorlap szolgált a gombfocipálya alapjaként. Ezt zöld öntapadós matricával borítottuk be, erre jött a vágott vonalazás fehér szigszalagból. Ezen később módosítani kellett, mert megugrottak rajta a játékosok, ilyen mértékű amatőrizmus pedig nem fért bele. Emiatt inkább maga a szigszalag ugrott, jött helyette a hibajavító, de nem ám az ecsetelős, hanem a rányomós-vonalazós nyugati import.
Kétszer öt perc tiszta játékidő a tojásfőző órával mérve, nem volt buzzer beater, amikor megszólalt a vekker, instant vége volt a meccseknek. Ez nem ritkán látványos időhúzáshoz, és heves kurvaanyázáshoz vezetett, persze akkor még nem kurvaanyáztunk.
Szintén örök vita volt (lévén a kapu műanyagból), hogy akkor a hálóból pattant-e ki a labda, vagy a kapufáról, netán a kapusról. Ezt első körben úgy lehetett orvosolni, ha az eredeti állásához képest lefektetted a kaput, ami persze így laposabb lett, de jóval mélyebb is, többször maradt bent a labda.
Viszont még ez is tökéletlen megoldás volt, az igazi know hownak a gézlap megjelenése számított. Levágtam a hátsó hálót, aminek a helyére gézlapot ragasztottam. Ha hátulról ráfújtál, akkor a homorú-domború (nézőpont kérdése) lapon szépen nyomott hagyott a labda, és nem volt több vita.
A csapatok a Kupaszerda tévéből felvett szignójára futottal ki, de mivel akkor még nemigen láttunk külföldi bajnokikat, a ’86-os vb és a ’88-as Eb hatására inkább a válogatottakat érdekeltek. A magyarok után főleg a franciák, a spanyolok és a dánok, külön beszínezve a kapitányok: Platini, Míchel és Michael Laudrup. A kapuba viszont csak három ember kerülhetett, bárkivel is játszottam: Disztl Peti, Daszajev és Hans van Breukelen.
Itthonról Csakavidi, egyértelmű
(Borsányi István, Burcsa Győző, Csongrádi Ferenc, Csuhay József, Disztl László, Disztl Péter, Faddi Máté, Gömöri Ottó, Gyenti László, Horváth Gábor, Koszta János, Májer Lajos, Novath György, Palkovics István, Szabó József)
Aztán ott volt a Zsiborás-Jancsika-Koch-Kvaszta-Pogány-Nyilasi-féle Fradi, őket nem szerettem, mert apám csapata volt, és igen sokszor kikaptam tőlük. Főleg Rabot gyűlöltem, száz gólt rúgott a félpályán túlról, de nem rajongtam a Honvédért sem, mert ott játszott az a lomha Nagy Anti, aki nagyapám szerint minden baj okozója volt.
Már vagy húsz éve nem gombfociztam, de nagyon élesen emlékszem, milyen érzés újságkivágásokból összeállítani a saját bajnokságunk évkönyvét, mert azt persze muszáj volt, és nemrég megtaláltam azt a spirálfüzetet is, amiben a játékosokat osztályoztam – némiképp érthetetlen módon, hiszen mindegyik én voltam, de persze megvolt, ki lövi jól a szabadot, ki szerel le mindenkit, és ki az, aki nagy rössel száll le a pályáról – persze ezekre rá is játszottam tudat alatt egy idő után.
Na mindegy, ez már régen volt, most viszont újra fellobogott bennem a tűz egy igazi idő- és GDP-gyilkos játék miatt, amit csak ajánlani tudok.
Soccer Stars (Androidra és iOS-re is)
Öt az öt ellen, random ellenfelek vagy a haverok ellen, minden meccs két gólig tart. Eddig egyetlen szabályt ismertem fel: a középkezdést nem lehet begyilkolni, egyébként akár simán fel is öklelheted az ellenfelet. Pörgős játékmenet, garantált fun, minden annyira egyszerű, hogy nem is magyarázom. Tornán még nem indultam, egyelőre csak a promising youngster kategóriában vagyok, minden percben befuthat Wenger hívása.
Így néz ki:
Öt az öt ellen
Az alapmeccs kétgólos, egyes tornák háromig mennek
Nyerőben van az ígéretes magyar tehetség - alapvető statisztikákat is kapsz a játékodról
Facebook-accountos regisztrációval látom, hogy van néhány NST-őskommentelő, aki keményen nyomja az ipart, majd alkalomadtán nyomhatnánk egymással egy pár csörtét, sőt szóljatok, ha itt is lehet valami zárt ligát létrehozni.
Jó mulatást!
Kereső
Követők
