Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Poszt a semmiből

0

Kovacicon és Verrattin múlik a Serie A következő időszaka. Megette a lábát a hűtőben rekedt fiú. Ez egy poszt a semmiből.

Még a Kupa nincs rajta
Még a kupa nincs is rajta

 

Remek szezonja volt az olaszok csapatoknak. A Juve BL-döntője mellett a Romának is oltári pechje volt, hogy nem jutott tovább a legdurvább csoportból, az EL-ben pedig minden induló jól szerepelt, a két elődöntős olasz csak azért lett végül csalódás, mert a Fiorentinából a meleg szart is kiverte a végső győztes Örökös Bajnok, a Napolinak pedig meg kellett volna nyernie a sorozatot, mert az ilyenekért hozták Benítezt. (Ahhoz amúgy mit kell gondolni/szívni a világról, hogy valaki lecserélje Ancelottit Benítezre?)

A Juve, ha nem is a világ második legjobb csapata, de már az  elithez tartozik (izgalmas nyár vár a csapatra), és ha nem is verdesi az eget a bajnokság színvonala, azért a Juventus üldözése elég keményre faragott néhány olasz csapatot is.

Azt kár lenne gondolni, hogy az olasz futball problémái egy csapásra megoldódnak, sőt az olaszok saját Sziklájuk, valamint a sunyi kis rohadék Lotito irányításával nem is feltétlenül tartanak jó irányba. De az utóbbi évek európai megmérettetései – amik jobbára megpróbáltatásokká váltak –annyit azért beláttattak velük, hogy egyrészt szarból nehéz várat építeni, másrészt visszább az arcból, és becsüljenek meg minden lehetőséget.

A Juve mutatja az utat, és akinek szemernyi kétsége is volt afelől, hogy ez a jó út, azt idén végképp meggyőzték Allegriék. A Roma és a Milan egymásra licitálva villogtatják a makketjeiket, ha a két hiperfasza stadion felépül, annak ugyanúgy meglesz az eredménye az őket elfoglaló csapatoknál, mint a Juventusnál. Közben a Milan feltankolta zsetonnal a milánói sikátorok sötét tekintetű bérgyilkosát, Galliani pedig, aki egyébként akkor is Beckhameket, Ronaldinhókat és Ibrákat hozott a csapathoz, amikor a kutyák körbepisálták, olyan csóró volt, rávetette magát a piacra.

És mi köze ennek az egésznek Kovacichoz?

Az Intert egy furcsa milliárdos vette meg. Egy olyan, aki úgy csinál, mint aki nem is milliárdos. Hirtelen nem is tudom, hogy Hernanes vagy Medel volt-e drágább. Érték azért van, Icardi és Kovacic abszolút meleg árucikk, és az argentin tahót kénytelen is lesz elengedni  a csapat, Kovacic megtartásának egyszerre van sportszakmai és szimbolikus jelentősége.

A horvát az a játékos, akire bőven fel lehet építeni egy jó Intert. Nem a 2010-es léptékkel mérve jót, csak úgy simán jót. De néhány okos igazolással (az Icardiért járó zsetonhoz már nem is kell olyan sokat hozzátenni), mondjuk a Vieira 2.0 Yaya Touréval és néhány védővel megerősítve Kovacic kiteljesedhet, és olyan csapatot csinálhat az Interből, ami már európai szinten is tényező. Ezért kell megtartania, és nem elcoutinhóznia a horvátot.

Ha az Inter elkótyavetyéli Kovacicot, még egy szezon megy a kukába, amikor semmi előre mutató nem történik, csak folytatódik a füstölgő fékszárnyakkal való zuhanás. Márpedig az Interre szüksége van a calciónak, a népszerűsége és a nemzetközi reputációja – mármint azok között, akik nem tudják róla az igazságot – arra kötelezik, hogy felfelé húzza az olasz futballt, ne lefelé. Az előre mutató, pozitív töltetű döntés Kovacic megtartása.

És pontosan ugyanebből az okból kifolyólag a Juventusnak a Pogbáért kapott bődületes összeg egy részét Marco Verrattira kell költenie. A duzzogó ötödikest idéző dr. Genya Pirlo posztjának tökéletes örököse, illetve talán inkább a regista következő evolúciós lépcsőfoka. Persze nem fog lélegzetelállító szabadrúgásgólokat lőni, cserébe iszonyatos sebességgel gondolkodik, alacsony súlypontja és sebessége miatt pofátlan dolgokat is simán bevállal, és úgy általában szétfeszíti az önbizalom a mokány kis köcsögöt.

Egyszerűen megengedhetetlen, hogy ha már a világ legjobbjainak leigazolására nincs reménye az olaszoknak, még a legjobb olaszt is elveszítik. Verrattinak haza kell térnie, más csapat pedig szóba sem jöhet, mint a Juventus (amelyhez csak azért nem igazolt a káprázatos pescarai szezon után, mert „Torinóban a jövőről, Párizsban a jelenről beszélgettünk”).

A Juventusnak pedig azért kell erőt mutatnia és energiát fektetnie Verratti leigazolásába, mert egyrészt Pogba senki mással nem pótolható, másrészt Torinóban mindig súlyt helyeztek a legjobb olaszok, és így a válogatott gerincének egyben tartására. A Marchisio-Verratti-Vidal középpálya egyébként sem tűnik visszalépésnek az ideihez képest, és ennek azért van különös jelentősége, mert a Juventusnál szokás a BL-döntők után átrendezni a keretet. Pogba szinte biztosan, Tevez valószínűleg, Pirlo jó eséllyel távozik a nyáron, és szó van Vidal eligazolásáról is. Ez viszont így túl sok, ha mindegyik elhagyja Torinót, gyakorlatilag elölről kell kezdeni mindent, és ez nem sok jót ígér az egyébként is határon autózó Fiatnak.

idén _valami megmozdult az olasz futballban. Kíváncsian várjuk a folytatást. 


comments powered by Disqus

Feedek

Archívum

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog