Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Szép reményektől a bűnbakig: a román válogatott lejtmenete

0

Péter Lászlóval - Lacival -, 2013-ban találkoztam a Kolozsvári Magyar Napok vendégeként egy kerekasztal-beszélgetésén. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (sport)szociológus-adjunktusa megalázó tárgyi tudásáról és tájékozottságról ismerszik meg, ha valaki találkozik vele Kolozsváron, innen fogja megismerni. 

A lényeg, hogy nagyon szeretem a tárgyilagos okosságait, a társadalmi mozgatórugók összefüggéseinek fejtegetését, és például a Fociológia című könyvét, ami nem tudom, megjelent-e már, de a kézirat szuper, mint például az a rész, amelyik a román futball lejtmenetét taglalja, bár dettó taglalhatná a magyarét is.

 


Szóval az a helyzet, hogy a meccs napjára seggre ültem (influenza), mint rossz védő a lövőcseltől, így saját posztot nem tudok felmutatni (röviden: amúgy is csak sopánkodtam volna, hogy a világtörténelem legrosszabb időponjtában játsszuk ezt a meccset, meg hogy jelen körülmények között a döntetlenért is össze kéne tenni a kezünk, mégis csak nyerni kéne, mert ha nem, akkor az utolsó fordulóban Görögországban kell majd, és az nem fog menni. Meg hogy milyen görény az élet: Pintér Attila kirúgása indított el valamit, ugyanakkor az a helyzet, hogy Pintér Attila kinevezése önmagában szabotálta a selejtezőket, az az északírek elleni 1-2 felejthetetlen, most mi mennénk előttük 4 ponttal, fél lábbal már Franciaországban), de Lacié amúgy is sokkal jobb, és egyben némi vigaszt igen: a románoknak sem egy fáklyás menet a fociélet. Azt pedig kimondottan vicces és érdekes összehasonlítani, hogy a két nép hogyan éli meg a kudarcsorozatát.

Péter László - Fociológia (részlet)

„Ma nagyon megverjük a görögöket!” – fogadkoznak a „Trikolórok”, a „Nemzeti tizenegyek”; értük dobban huszonkét millió szív, a lélekben sárga színű a nemzet minden egyes tagja, aki nemzeti mezben egy emberként szurkol a tévé előtt. Mintha elfelejtettük volna, hogy a 2008-as „kisíklást” leszámítva a romániai fociválogatott 2000 óta egyetlen nemzetközi turnén sem vett részt. A soron következőn sem fog, a mai eredménytől függetlenül. (Mi még jól állunk, okoskodunk, hiszen a jövendőbeli ellenfelek, az ősellenség magyarok már 1986 óta nem szerepeltek egyetlen nemzetközi turnén sem. És egyébként is, az amerikai vébén majdnem bekerültünk a legjobb négy közé...) De ha ma jól megverjük a görögöket, akkor semmi baj nincsen, a jövő szépen hangzik.

A társadalomban semmi sem történik teljesen véletlenül: szociológusi szemmel nézve a dolgokat, mindennek megvan a maga szabályszerűsége, (kulturális) mintája. Ez a sporttal és a focival is így van: társadalmi beágyazottsága révén egy jól kitapintható és megragadható minta mentén „működik” – vagy a foci esetében éppen nem működik. De mindennek megvan a maga útja, rendes kerékvágása. Mire lehet számítani?

„A kudarc”. Nulladik számú szakasz. Éppen elvesztettünk egy kvalifikációs sorozatot; magyarán ezúttal sem jutottunk ki a nemzetközi turnéra (legyen az vb vagy Eb). Kis idő múlva kiderül, ez nem is tragédia, igazából nem is a kijutás volt a cél, hanem a csapat újjáépítése, a fiatalítás, az új tehetségek felfedezése, a modern foci legújabb kihívásaihoz való alkalmazkodás. A vezetőség és az edző utólag kijelenti, a tényleges célt elértük: feldeztünk néhány fontos játékost, most már csapat a csapat, kialakult a kemény mag... E téren hajszálra hasonlítanak Anghel Iordanescu, Victor Piturca és Razvan Lucescu nyilatkozatai a 2002-es vb, a 2004-es Eb, vagy a 2006-os és 2010-es vb, 20012-es Eb majd a 2014-es vb-kvalifikációk kudarcai után.

„Örök álom”. Első szakasz.  Semmi baj – érvel a hazai fociszövetség (örökös vezetője) és az éppen aktuális edző –, okoltunk hibáinkból, a következő selejtezők esetében minden a legnagyobb rendben lesz, most már biztosan kijutunk (ami már statisztikailag is esedékes, hiszen olyan régen nem szerepeltünk igazi bajnokságon, ennél rosszabb igazán nem lehet, „a jövő szépen szól”). A levegőben lebeg az Arany-generációs nagyhatalmi múlt (1990-2000), a nemzet tele megnyugtató optimizmussal, jöhet a revans.

„Szép remények”. Második szakasz. Tüzetesebben szétnézünk a közelmúltban kisorsolt csoportunk rivális tagjai között. Belátjuk, optimizmusunk indokolt: csupa „kicsi-csapat”, kevés az igazi kihívó, és azok sem a régiek már; eljött a mi időnk! Ha időnként az „ellenséggel” kerülünk egy csoportba (mint a magyarokkal a 2002-es vb-selejtezőiben, de a 2014-es vb és 2016-os Eb esetében is), akkor az plusz motivációt jelent. Direkt jó, hogy így alakult!

„Tűzpróba”. Harmadik szakasz. Elkezdődnek a körmérkőzések, ezzel az első félrelépések, pontvesztések. Például Albániával 1-1 (2010), Litvániával 0-3 (2008),  Norvégiával 0-1 (2002), Olaszországgal 3-0 (2000). Rosszul kezdünk, de csak önhibánkból nyer az ellenfél, még semmi sem veszett el, amúgy is a nagy csapatok ellen szoktunk igazán jól játszani. Ha azokat megverjük, a többi gyerekjáték. Senki sem tökéletes, mi sem, csak jobban oda kell figyelni a játékra, illetve a bírói tévedésekre vagy a rossz időjárási viszonyokra. Vadásznak ránk; de ami nem öl meg, az megerősít! Egyébként is társasjáták, mi sem lehetünk mindég veretlenek, nem évényesül mindég a papírforma – így beszél a sportsajtó, a sok sport talk-tévé, a hivatalos nyilatkozatok. Közben kiderül, nincsenek kicsi-csapatok, sokat változott a foci az utóbbi hónapokban, nehezen nyerünk, inkább vesztünk...

„Poraiból újjaéledő Főnix”. Negyedik szakaszNem gyűlnek a pontok, de még van matematikai esély a továbbjutásra. Tulajdonképpen semmi sem veszett el, csak az összes hátramaradt meccset meg kell nyerni. Képesek vagyunk rá, korábban is volt rá példa, nagy nyomás alatt jobban szokott játszani a csapat - folyik az önámítás (de ez lényegében csak az 1989-es román-dán 3-0 és az 1993-as Wales-Románia 0-1 utolsó és legfontosabb meccseken jött be). Most az ellenfélen a sor, hogy pechje legyen, de nekünk ügyelnünk kell, hogy szerencse mellénk szegődjön, mert a „labda kerek”. A 2010-2011-es Eb-portyán is erre lett volna szükség, de most sem sikerült. Ebben a szakaszban lép színre a leghíresebb válogatott focista: Csepökát. Meccsenként feltűnően gyakran elmegetik, neve lassan beivódik a nézők agyába. Legfontosabb szereplése a 2001-es, Szlovénia elleni (1-1) 2002-es bukaresti vb-tétmérkőzésén történt, azóta állandó kerettag.

„A bukás”. Ötödik szakasz. A papírforma mégis bejött, ezúttal is itthonról, tévében nézzük majd a meccseket. Kicsin múlott, nem figyeltünk oda amikor kellett volna, nem volt szerencsénk, rossz volt a gyep, előnytelen a meccs-sorrend, hamar jött a tél, hosszű volt kér bajnoksági forduló közötti pihenő időszak. Kicsi ország vagyunk (hiába lelkesek és vérünkben a foci). Kevés a pénzünk, nem vagyunk jó fogyasztók, nem akarnak bennünket a nagyhatalmak, a FIFA és az UEFA...  Egyébként is, ez az egész nem a fociról szól, hanem a pénzről, biznisz ez a javából – kiveszett már a fair game, ellenünk csaltak a bírók, „meg volt nekik üzenve”. Így nyilatkoznak a sportvezetők, de csak a bőrüket mentik. Tipikus eset a Dánia-Románia (2-2/2003) meccs utáni cécó: a svájci Urs Meier majdnem egy perccel hosszabbította meg a meccset, ami alatt a dánok egyenlítenek, mi meg kiesünk; jött a nemzeti gyász és az email-özön a játékvezető kontójára. Később a FRF hivatalosan is panaszt tett a UEFA fórumainál, a Románia-Norvégia (0-1/2002), Norvégia-Románia (1-1/2003) alatti „ellenséges” bíráskodást és Meier ténykedéseit panaszolva. A román-dán eredményt (2-5/2003) hivatalosan is a rossz gyep (a „homok-ügy”) számlájára írták, akárcsak a román-francia döntetlent (0-0/2011); a konstancai román-szerb mérkőzés kimenetelét (2-3/2009) pedig egy félreértésből adódó igazságtalan öngólnak tudták be az illetékesek...

„A bűnbak”. Hatodik szakasz. A felócsúdás után elindul a felelősök felkutatása, azonosítása. Hamar kiderül, az állam nem támogatja eléggé a hazai focit, túl sok a középszerű idegen játékos a hazai bajnokságban, a focisták elkényelmesedtek, már semmit sem jelent nekik a nemzeti lobogó, oda minden büszkeségük, csak pénzt akarnak keresni... Mutu részeges volt és fejébe szállt a dícsőség (2011), hibázik a kapus (román-örmény meccs, 1-1/2004). Az edző sem vált be igazán;vagy túl makacs (V. Piturca/2011, 2012, 2014), vagy kezdő ezen a szinten (R. Lucescu/2011), vagy csak a pénze után fut (Bölöni, L./2001), esetleg nem érett még erre a feladatra (Gh. Hagi/2001), régiek a módszerei (A. Iordanescu/2004). Kerül mentség bőven.

A végeredmény meg ugyanaz. Talán Csepökát a megmondója, hogy miért.

Laci egyébként az Origónak is beszélt a meccs előtt, szintén okosan

Már csak pár óra van hátra, Garcia örökbecsűjével búcsúzúnk, és várjuk a meccset: Hajrá, magyarok!


comments powered by Disqus

Feedek

Követők

benitonstt heinrich pulga OutsideRB juergenw kiajobb rostas70 Roberto Carlos csker Integető lufiember United99 Viridis Aquilae vily35 nstvendégszerző sacer  benito BlueCech

Utoljára kommentelt posztok

img src="/images/hex-loader2.gif" width="300" alt="" />

Reblog