Néhány hete már beharangoztuk a világ legcsodálatosabb futballkönyvét, amit azzal igyekszünk megfejelni, hogy meghívtuk Magyarországra a szerzőt, Jonathan Wilsont, akit gólra törően csak a sportújságírás Zinedine Zidane-jaként tudunk bemutatni. Ennél már csak az jobb hír, hogy el is jön, így hát olvasók, kommentelők, nethuszárok, skalpvadászok, szotyolaárusok, maláj táncoslányok, B-közepek, jegyüzérek, játékosügynökök és önmagukat megnevezni nem kívánó befektetői csoportok jelentkezését várjuk az eseményre; robbanékony családapák és a sarki dühöngő suhancai nálunk egyaránt megtalálják a számításukat. Részletek tovább után, csak serényen, sporttársak, csak serényen!
A Real Madrid 2014-ben végül ismét felért a csúcsra, és megszerezte 10. BEK/BL-győzelmét. Az Atlético majdnem hazaért az egész szezonban látott tökéletes védekezésével, de az utolsó meccsre felélték saját magukat. Különös tragédia mindebben, hogy ha Diego Costa, aki szinte egymaga cipelte eddig a csapatot, nem lép feleslegesen pályára a döntőben, akkor a meccs végén Simeonénak maradt volna egy frissítő/időhúzó cseréje, és talán minden másként alakul. Ehelyett egy másik csere, Marcelo és Isco pályára lépése hozott döntő fordulatot a meccsben.
Annyira szánalmasan kispolgári, hogy most mindenki az Atlétit szopkodja, mert felfedezni véli benne a legkisebb királyfit, aki már félre is libbentette a sárkány bugyiját, és ott fekszik mögötte a lemészárolt királylány. Vagy valami ilyesmi.
Pedig ha a szívünkre tesszük a kezünket, igazából mindannyian azt szeretnénk, ha Ronaldo, Bale és Casillas járja a sámánpogót a tésztaképű Platini díszpáholya előtt. A görögök Eb-győzelmének sem örült a kutya sem, a Monaco és a Leverkusen döntőjére meg nem is emlékszik már senki. Egyszerűen az van, hogy megszoktunk bizonyos arcokat a pódiumon, és ha nem Bujtor István Bud Spencer magyar hangja, már kapcsolunk is el. Kár tagadni.
Garcia bőrmester gondolatai következnek.
Igazából szombatra nem is lehet más, mint hogy Hajrá, Atlético! Ez nem az a fajta hajrá, hogy na, szegény kiscsapatnak van végre valami keresnivalója a nagyok között, mint mondjuk a Chelsea esetében történt, amikor lett pénzük és kivakaróztak a Boltonok és Fulhamek közegéből. Az Atlético Madrid a hagyományos értelemben vett nagycsapat, értsd megvolt gombfociban is, tehát mindig is létezett.
Európai mércével mérve mindig is tényező volt, csak a lehető legbalfaszabb módon sikerült eljárnia az esetek többségében. Hozzátéve, hogy a Real Madrid és a Barcelona elég terebélyes árnyékot vet a többi spanyolországi csapatra, amiből nagyon nehéz kilépni. Időszakonként van egy Valencia vagy egy Sevilla vagy Bilbao, akik odakerülnek, de nehéz. Kell hozzá valami hirtelen hozzáadott érték, ami válasz a legbefolyásosabb klubok lépéseire. Itt a válasz az, hogy látjátok arcok, kimegyünk tizenegyen és addig kergetjük a labdát és az ellenfelet, amíg nekünk lesz igazunk. Az Atléticóra nincs valódi ellenszer, mert annyival semelyik csapat sem ügyesebb náluk, hogy a fizikai erejüket és koncentrációjukat egy az egyben lenyomja.
Szóval ez a BL-szezon mindenképpen kuriózum a végét tekintve, ha a Real nyer azért mert egy évtizednyi vergődés után leesik nekik valami, ha pedig az Atlético, akkor azért mert akkor meg létezik a szakmának az az eredeti vonala, hogy a játékosokra jól kitalált taktika mindent visz. Hajrá, Atlético!
Kereső
Követők
