85. születésnapján emlékeztünk utoljára az Aranycsapat kapusára, akit mindig a nála kisebbek ítéltek meg. Isten nyugosztaljon, Gyula bácsi, ezt a lövést te sem védhetted.
Őszintén szólva nem nagyon szeretem a horvátokat. Az országuk szép, de az ott élő emberek miatt nem sűrűn fordulok meg arra (hasonló okból nem jártam még Párizsban sem), így a csapataikat sem nagyon kedvelem. A legritkább esetben fordul elő, hogy szurkolni tudok a horvátoknak. Annyira ritka, hogy pontosan fel tudom idézni nagyjából az összes ilyen esetet: egyszer szurkoltam a Badel Zagrebnek, amikor százharmincadszor is kikaptak a kézilabda BL-döntőben a Barcától, drukkoltam Kukocéknak, hogy verjék meg az amerikaiakat, és szerettem a 90-es vébén a jugókat. Ja, és bírom Király Andrist. Nagyjából ennyi.
Az NST-fantasy visszatért! Mutasd meg a madridistáknak, hogy jobban értesz a futballhoz! Szurkolj te is, hogy Henrik ne szarja le két forduló után! Ezzel a felvezetővel érkezett a bloggerek levlistájára a felhívás, amit most kiszélesítünk, a győztest pedig megkecsegtetjük a Nagy focitripla igaz történetével, illetve a Futballforradalmak egy példányával, vagyis a két csodás kiadvány közül választhat egy kedvére valót.
Egy kiállításról szól a cím, még pontosabban arról, hogy néhány embert hitt valamiben, amiben hinni érdemes, hogy össze tudnak hozni egy színvonalas dolgot, amivel örömet szerezhetnek másoknak és persze maguknak is. Nem múltba merengés, meg fájdalmas jajkiáltás, csak emlék egy emberről, Kozák Lajos fotóművészről, és egy korról, amikor még tudtunk focizni. Hogy miért tudtunk, és hogy ezzel hol volt a helyünk a világban, arról is szól a kiállítás, amelynek az NST is részese, tartalmi támogatója és klasszikus értelemben vett elvtársa.
Minden mást megtudhattok ebből a cikkből, reméljük, sokan megnézitek, mi csak ajánlani tudjuk, és ajánljuk is: június 12-től két hónapon keresztül látogatható a Millenáris Parkban.
Mostantól akkor ránkszakad a vb, és mi is visszatérhetünk oda, ahonnan indultunk. Még tán posztok is lesznek.
Kereső
Követők
